2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Madonna rendez

Rendezőként debütál Madonna az 58. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.
2007. december 22. szombat 15:36 - Hírextra

A Filth and Wisdom (kb. Trágárság és bölcsesség) című vígjáték is szerepel a Berlinale programjában. Versenyen kívül, a Panorama-szekcióban mutatják be - írta a Der Spiegel. A német hírmagazin szerint a 49 éves művész is biztosan ott lesz Berlinben jövő februárban, hiszen nemigen van rendező, aki kihagyná a fesztivált, ha vetítik a filmjét.

A Berlinale nem kommentálja az esetleges résztvevőkről vagy filmekről szóló sajtóhíreket, amíg nincs hivatalos bejelentés - reagált a fesztivál szóvivője.


A Spiegel szerint a színészként többször megbukott Madonna nem játszik a filmben, az egyik főszereplő viszont Eugene Hütz, a Gogol Bordello frontembere. Az orosz és ukrán bevándorlókból, illetve amerikai zenészekből álló New York-i gypsy punk banda többször dolgozott már Madonnával, az imdb.com filmszakmai portál adatbázisa szerint pedig az egész zenekar szerepel a popsztár első rendezésében.

Egyébként a Kijevben született, félig ukrán, félig roma Hützből a színpadon két szám között általában vaskos káromkodásokkal tűzdelt életbölcsességek ömlenek - talán innen származik a film címe. A Gogol Bordello már háromszor fellépett Budapesten, legutóbb novemberben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását