2024. március 29. - Auguszta

Örültek Pornóapátiban

Határtalan örömmel köszöntötték pénteken nulla órakor a Vas megyei Pornóapátiban Magyarország teljes jogú schengeni csatlakozását.
2007. december 21. péntek 08:05 - Hírextra

A rendezvényre csütörtökön este még egy jelképes ellenőrzési ponton keresztül engedték be a határkerületbe érkező vendégeket, akik az ott tartózkodás jogosságát egy "határszéli úti igazolvánnyal" bizonyíthatták, amit a szervezők a meghívókhoz mellékeltek.

Ünnepi köszöntőjében Purker Walter, Pornóapáti polgármestere hangsúlyozta: miután 1949-ben a kishatár-átkelőhelyet megszűntették, a határ valódi választóvonal lett mindkét oldalán élők számára.
Szavai szerint a közös kultúrkörbe tartozó német és horvát falvakat elszakították egymástól, Pornóapáti ausztriai gazdasági kapcsolatai elsorvadtak, a település fejlődése megállt, az osztrák falvak lakói pedig nem juthattak el a számukra addig nagy jelentőséggel bíró Szombathelyre.
"A reményt és a változást a vasfüggöny leomlása, az 1990-ben megtartott rendszerváló választások hozták a település számára és a megalakult önkormányzat egyik legfontosabb célkitűzése lett a magyar-osztrák határrégió partnerségének újraépítése és a határátkelőhelyek megnyitása" - mondta.
Hozzátette: 1989 óta évente két-három alkalommal rendeztek a közös programok miatt időszakos határnyitásokat. 2006-ban Horvátlövő, Vaskeresztes és Pornóapáti községek összefogásával európai uniós támogatással megépült a határátkelőhelyhez vezető út, és még ebben az évben határátlépési pontot nyitottak Vaskeresztesen és Pornóapátiban - emlékeztetett.

"A shengeni határnyitással Pornóapáti most a vasfüggöny utolsó maradványát számolja fel" - mondta a polgármester kezében felmutatva a hajdani szögesdrót egy nemzeti színű szalaggal átkötött darabját.

A schengeni határnyitás alkalmából tartott ünnepségen megemlékeztek a trianoni döntéssel Ausztriához csatolt Pornóapáti Magyarországhoz történt visszatéréséről is. Zsiga Tibor történész elmondta, a határmenti falvak akkor fegyveres ellenállással fejezték ki, hogy Magyaroszághoz kívánnak tartozni, kiállásukkal pedig elérték a határmegállapító bizottságnál, hogy visszatérhettek.
Európa kapujának megnyitásakor emlékeztek a jelenlévők a "vasfüggöny" árnyékában töltött évtizedekről is. Ezzel kapcsolatban Dujmovits Walter osztrák történész kijelentette: nem vitás, hogy a határmenti burgenlandi falvak lakói évszázadokig Magyarországhoz tartoztak és a Pinka - ellentétben a Lapinccsal - soha nem volt határfolyó.

"Ez a mai nap egy történelmi nap, egy karácsonyi csoda, (...) akik innen kivándoroltak, elveszítették a hazájukat, akik itt maradtak, elveszítették a szabadságukat. Most meg van mindkettő, itt van a haza és eljött a szabadság, csak élnünk kell vele" - mondta.

A Pornóapáti és az osztrák Bilden között álló határsorompót éjfélkor tapssal és éljenzéssel kísérve felnyitották a résztvevők.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását