2024. május 9. - Gergely

Széles Gábor a Bayer-jegyzetről

Széles Gábor szerint nem magyarázható a szélsőségesség, így se az antiszemitizmus, se a megbélyegzőnek szánt fasisztázás, de nem szabad boszorkányüldözést sem folytatni - ez abban a csütörtöki nyílt levelében olvasható, amellyel a Magyar Hírlap tulajdonos
2008. március 27. csütörtök 17:17 - Hírextra
Megfogalmazása szerint az írás keltette botrány "az ismert forgatókönyv szerint, mesterségesen >>növekszik<<", eközben pedig már senki sem beszél arról, mi volt az ok, amit a nagyvállalkozó Ungváry Rudolf egy, a Népszabadságban közölt cikkében, illetve a Friderikusz Sándorral folytatott televíziós beszélgetésében lát.

"Ungváry Rudolf ezekben a megnyilatkozásaiban nem kevesebbet állított, mint hogy a Fidesz eljövendő választási győzelme esetén Magyarországra visszatér a diktatúra, illetve azt, hogy Magyarországon több mint hárommillió nyilas házmester él, akiknek elődei még a Dunába lőtték a zsidókat. Ezekből a mondatokból - vagy a hasonlókból - soha sem kerekedik botrány ebben az országban. Sajnos. Ahogy nem kerekedett botrány Landeszmann rabbi emlékezetes kijelentéséből sem, és a "liberális" értelmiség egyetlen magyarellenes, magyarságot gyalázó megnyilvánulásából sem" - fogalmaz Széles Gábor.

Széles Gábor szerint Bayer Zsolttal lehet egyetérteni és nem egyetérteni, akár vitatkozni, "sőt, megengedem, még azt is ki lehet mondani, hogy Bayer Zsolt szóban forgó írásában túl erősen, netán félreérthetően - akár sértőn is - fogalmazott. De boszorkányüldözést és hajtóvadászatot nem lehet folytatni egyetlen szerző ellen sem".

Mint írja, a Magyar Hírlap kezdetektől fogva komolyan veszi, amit publicisztikai rovatának mottójában hirdet: "A hír szent, a vélemény szabad", ezért vitára hív, mondván, ."a vitából lehet valami, ami előremozdítja ezt az országot, ami segít tisztázni az álláspontokat, ami feloldja a magyar szellemi életben tapasztalható végletes megosztottságot. A hajtóvadászat semmiféle jó célhoz nem vezet el."

Nyílt levelében a nagyvállalkozó leszögezi, semmiféle szélsőséget, antiszemitizmust, zsidóellenességet, megbélyegzőnek szánt fasisztázást, nyilasozást nem tekinthetünk sem megmagyarázhatónak, sem elfogadhatónak - ez személyes véleményem, és biztos vagyok benne, hogy ez a Magyar Hírlap szerkesztőségi kollektívájáé is".

A Magyar Hírlap főmunkatársa, Bayer Zsolt március 19-én megjelent írásában arról értekezett, hogy vannak zsidók, "akiknek puszta létezése indokolja az antiszemitizmust".

Az eset miatt kedden mintegy száz értelmiségi levélben fordult Széles Gáborhoz, arról érdeklődve, hogy felvállalja-e a lap munkatársi gárdája a kollegiális együttműködést Bayer Zsolttal, és elvárja-e ezt a tulajdonos tőlük. Széles Gábortól azt is megkérdezik: "vállalható gazdasági és erkölcsi tettnek tekinti-e Ön, akinek nemcsak érdekeltsége van a Magyar Hírlapnál, hanem (ellentétben sok más, a sajtó területén is beruházó vállalkozóval) tekintélyes közéleti személyiség is, hogy olyan lapot finanszíroz, amelyben - az országos napilapok közül elsőként - egy vezető publicista nyíltan antiszemitának vallja magát?"

Érdeklődnek arról is, hogy "amennyiben Bayer Zsolt írásának közlése egybevág a Magyar Hírlap szerkesztési koncepciójával, körvonalazná-e Elnök úr a nyilvánosság előtt is, hogy milyen értelemben tekinti az ország érdekeit szolgáló erkölcsi kötelességének az antiszemitizmus szellemiségének publicisztikai rangra emelését, a közgondolkozásban és közbeszédben való legitimálását"?

Szerdán közleményben jelentette be Demszky Gábor főpolgármester: lemondja hivatali Magyar Hírlap-előfizetését és közvetlenül nem nyilatkozik az újságnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását