2024. április 19. - Emma

Rekord turista Tibetben

Rekordszámban látogattak el a turisták idén Tibetbe, a kínai hatóságok azzal számolnak, hogy az év végéig valamivel több mint négymillióan keresik fel a térséget.
2007. december 17. hétfő 22:34 - Hírextra

Idén a turizmusból származó bevétel eléri a 4,8 milliárd jüant (115,4 milliárd forint), amely 73,3 százalékkal több a tavalyinál. Idén 64 százalékkal több turista látogat el a Himalája mesés országába, ahonnan a dalai lámának 1959-ben Indiába kellett menekülnie száműzetésbe.
"Eljött a tibeti turizmus virágkora" - mondják kínai illetékesek.

A kínai hivatalos vélemény szerint a tibeti turizmus felvirágzásának három fő oka a tengerentúli reklám, a Csinghaj-Tibeti vasútvonal megnyitása és a harmadik polgári repülőtér megépülése Nyingcsiben.

Tibetbe tavaly 2,5 millió turista látogatott el, és a turizmus 2,77 milliárd jüan bevételt hozott, amely Tibet bruttó össztermelésének (GDP) 9,6 százaléka.

Tibetben jelenleg 88 csillaggal rangsorolt szálloda működik, amelyek csaknem 50 ezer vendéget és 56 utazási irodát fogadnak évente.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását