2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Vazze, leesett az első hó!

Leesett az első komolyabb hóadag Budapest utcáira, most már a kétkedőknek is világossá vált: beköszöntött a tél. Ennek a ténynek akad, ki örül, és akad, ki nem, de a többség valószínűleg inkább az utóbbira voksol. A szomorú magyar valóság az, hogy még egy
2007. december 16. vasárnap 18:28 - Constantinovits Milán
Ugyanis mit jelent a tél a fővárosban? Közlekedési szempontból nem sok jót. Ráfagy a jég az amúgy sem tükörsimaságú aszfaltra, ezért fokozottan balesetveszélyesek lesznek még a legforgalmasabb útvonalak is. Hókotrókból pedig nyílt titok, hogy kevés akad: annyi egészen bizonyosan idén sem lesz, hogy mindenütt félelem nélkül taposhassunk a fékbe. Nincs annál lehangolóbb, mint szitáló hóesésben, kézrohasztó mínusz tíz fokban a helyszínelő rendőrökre várakozni a csúcsforgalom kellős közepén. (Tegyük hozzá, a téli gumik sokat számítanak: csak jó keleti szokás szerint szeretjük minél később – esetleg soha – felszerelni ezeket.)

De nemcsak az autóstársadalom retteghet a fehér évszaktól, a tömegközlekedést igénybe vevők sincsenek jobb helyzetben. A BKV-buszok jó része ilyenkor egyszerűen fogja magát, és lefagy, akár egy rossz Windows. Ám ha elindul, abban sincs köszönet, hiszen a meredek, csúszós utcákon gyakran nem képesek felkapaszkodni a hozzávetőleg húsz évvel ezelőtt gyártott, a kései kádárkort tisztességesen leszolgáló járművek. S amennyiben olyan szerencsénk van, hogy mégis eljut járatunk az óhajtott célállomásra, akkor is fagyos utazásban lesz részünk. Nem trendi ugyanis még néhány melegvérű buszvezetőnek a fűtést bekapcsolni…

Nevető harmadikként a gyalogosok sem örülhetnek a téli időszaknak. Megtapasztalhatják ugyanis, hogy a „kéz- és lábtörést!”-jókívánság decemberben valós tartalommal bír: a felsózatlan járdákon sokszorosára nő valamelyik balesetbiztosítási tétel bekövetkeztének esélye. S egy-egy szaltó után ne csak a hanyag házmesterekre legyünk dühösek, akik lusták még a saját portájuk előtt is felszórni az utat; a főváros éppúgy csúszásmentesíti a köztereket. Nincs elég önkéntes egy kis hólapátolásra? Vagy a szokásos szervezési „hozzáértésen” csúszik el a jószándék? Igazából lényegtelen.

Lehetne azzal érvelni, ha ennyire tragikus a helyzet Budapest utcáin, akkor inkább ne is mozduljunk ki. A botor felvetéssel egyet lehetne érteni, ha otthonunkban modern Robinsonokként függetleníteni tudnánk magunkat a külvilág hatásaitól. Erre sajnos nincs lehetőség, tekintve, hogy a fűtésszámla láttán úgyis lefagy arcunkról a mosoly. Eddig szerencsénk volt, nem roppantunk össze a nagy hideg alatt, de idén azért igencsak szibériai telet jósolnak, szóval lehet félretenni a karácsonyi ajándékpénzből a radiátoradóra…

Hopp, ha már Karácsony! A szállingozó hópelyhek az advent lassú elmúlását is jelképezik: itt az ideje az ilyenkor szükséges, mondhatni, társadalmilag elvárt teendők elvégzésének! Legfontosabb talán a karácsonyfa beszerzése. Ezzel a feladattal viszont nagy fába vágjuk a fejszénket (és pénztárcánkat is, hogy teljes legyen a képzavar), hiszen egy mutatósabb, érettebb példány megvásárlása arab kofákat lealázó tárgyalástechnikával is kemény tízezrekbe fájhat. S akkor még nincs hazaszállítva a szerzemény, ami külön móka a fent részletezett közlekedési finomságok miatt.

Van már karácsonyfánk, csupán az ajándékok begyűjtése maradt hátra. Ez igazából rutint és bőkezű bukszahasználatot igénylő operatív hadművelet: hol, mi olcsó, mi nem fogyott még el, és hol lehet nem undorítóan giccses faliórát kapni. Ha a vásárlási lázunk túl magasra hág, érdemes meginni egy-két deci forralt bort az egyik kajánul figyelő árustól. Most ne firtassuk, hogy a Moszkván miért 280 Ft egy adag, míg máshol csak nyolcvan. Fogadjuk el a tényt, hogy ők is meg akarnak élni valamiből (valakiből).

Karácsony mit jelent még a fenti kellemes előkészületeken túl? Nos, egy rakás dögunalmas, B-kategóriás akciófilmet, amivel elárasztanak minket a kereskedelmi szennycsatornák. S ha még jó alkotást is tűznek műsorra, tuti, hogy minden évben már tízszer leadták! (Ilyen a kedves behemót Bud Spencer, és a szőke nyikhaj Terence Hill parádéja, a Bunyó karácsonyig.) Jah, és arra is lehet fogadásokat kötni, hogy a Názáreti Jézus című realisztikus tévéfilm, meg a Lloyd-klasszikus J. C. Superstar is le fog menni valahol. Ezzel nincs baj, még mindig jobb századszor látni őket, mint akár egyszer is végigélvezni a bárgyúbbnál bárgyúbb szilveszteri végjátékokat.

Nem is beszélve az ilyenkor szokványosnak mondható anyóslátogatásról és bejglimérgezésről! Bár ez utóbbi főleg a lányok-asszonyok gondjait növeli, hiszen a Karácsony nemcsak a felejthető tucatfilmeket, meg a favásárlás borzalmait jelenti, hanem igen komoly főzőcskézést is. Meg a már említett vendégjárást, bár a kettő között egyenes arányosság áll fenn. Lefordítom: nemcsak, hogy ide tolják a képüket a galád rokonok, és ajándékot kérnek, még etetni is kell őket. Hej, pedig vendégszerető nép vagyunk! Legalábbis Szent István így gondolta anno. Persze akkor nem volt még ekkora karácsonyi őrület.

Fel lehet róni, hogy ez az írás elég pesszimista látlelet lett az ünnepek előtt. Nem tagadom, valóban így van, ugyanakkor sajnos okkal-joggal nem lehetett pozitívabban nyilatkozni erről az időszakról. Kis magyar abszurd, szolid, szürkésfehér latyakkal körítve, egy felvonásban. S amennyiben esetleg mégis kellemesen alakulna bármi december 31-ig, vegyük azt kellemes csalódásnak, hisz arra is szükségünk van. Ha pedig a borúlátó próféciák igazolódnak be, akkor sem érdemes csüggedni: jövő évtől minden más lesz! (Legalábbis jóleső érzés ezzel kábítani magunkat…)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását