2024. március 29. - Auguszta

Hamis műtárgyakat állítottak ki

Jogi lépéseket tervez a kínai kulturális örökségvédelmi hatóság a Hamburgban kiállított hamis agyagkatonák miatt - közölték pénteken Pekingben. Az eredeti, 2200 éves terrakotta hadseregért felelős Shenszi tartomány Kulturális Relikviák irodavezetője azt m
2007. december 14. péntek 14:15 - Hírextra
Csen Csianki, a relikviákért felelős intézet szóvivője azt mondta: "ez egy rendkívül komoly hamisítási eset, amely hatalmas károkat okoz nekünk". Hozzá tette: "fenntartjuk a jogot arra, hogy lépéseket tegyünk az ügyben, hiszen megsértették jogainak!".

A hamburgi múzeum csütrötökön beismerte, hogya a kiállított 8 agyagkatona nem eredeti. Ezután pedig be is zárták a kiállítást. A múzeum ugyanakkor közölte, nem tehet a csalásról, a terrakotta katonákat biztosító lipcsei cég ugyanis azt vállalta a szerződésben, hogy eredeti alkotásokat biztosít a tárlatnak. A november 25-ei nyitás óta mintegy 10 ezren látták a hamis katonákat. A múzeum azt ígérte, hogy mindenkinek visszafizeti 10 eurós belépőjegy árát.

Egy televíziós interjúban a lipcsei cég szóvivője ugyanakkor azt mondta: sosem ígérték azt, hogy eredeti katonákat szállítanak. Arra vállaltak kötelezettséget, hogy autentikus másolatokat szállítanak Hamburgba.

Az 1974-ben Kínában kútfúrás közben megtalált, emberméretű terrakotta hadsereg híre bejárta a sajtót, és az UNESCO 1987-ben a világörökség részévé nyilvánította.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását