2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Műholdas megfigyelés alatt az olajlelőhely

Osztrák kutatók műholdon keresztül követik nyomon a világ legnagyobb olajlelőhelye, a szaúdi Gavar felszínének leheletfinom mozgását - emelkedését, illetve süllyedését -, hogy az adatokból következtéseket vonjanak a kitermelés alakulásáról és a mélyben re
2007. december 12. szerda 16:20 - Hírextra

Az innsbrucki székhellyel működő GeoVille cég egy amerikai pénzügyi vállalat megbízásából figyeli az olajmező "lélegzését". Ugyanis a kitermelés nyomán tektonikus mozgások, milliméterekben mérhető emelkedések és süllyedések figyelhetők meg az olajmező felszínén. Az eltéréseket egyrészt a föld alól eltávolított olaj, illetve a nyersanyag kiszorítására a mélybe sajtolt tengervíz kiváltotta nyomáskülönbözet okozza. Számításba veszik azt is, hogy mely olajberendezések aktívak, és melyek nem. Az adatok összevetéséből aztán a kutatók meg tudják állapítani nemcsak a kitermelés alakulását, hanem azt is, hogy mennyi tartalék rejtőzhet még a mélyben.

A világ leghatalmasabb lelőhelyének tartott gavari óriásmezőt több mint hatvan évvel ezelőtt fedezték fel. Az ott lelt olajkincset akkor százmilliárd hordóra becsülték. Kimutatások szerint a kutakban jelenleg mintegy ötvenöt százalékos a vízhányad, amely az olaj kiszorításához szükséges. Azt mondják, hogy amikor az arány eléri a 70-80 százalékot, a mező összeomlik. A kitermelés üteméből sokan a közeli jövőre teszik ennek bekövetkeztét.

Az osztrák kutatók azonban úgy vélik, hogy noha az olajfelhozatal valóban "csúcson" jár, az eddigi megfigyelések alapján belátható időn belül nem kell radikális változásra - hirtelen visszaesésre - számítani. Meghatározó az lesz, hogy az olajhozam mikor éri el a csúcspontját, mert attól kezdve rohamosan csökkenhet a kitermelés, és a mezőt eléri a végzete.

A GeoVille szeptemberben kezdte a megfigyeléseket, és márciusig végzi azokat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását