2024. május 12. - Pongrác

Árverésen Rowling kiadatlan meséi

J. K. Rowling egy londoni felolvasásán bejelentette, hogy árverésre bocsátja a mesegyűjteményt, amelynek létezéséről a befejező Harry Potter-regényben adott hírt.
2007. december 12. szerda 11:51 - Hírextra

A világhírű írónő hét példányt készített a kézírásos, maga illusztrálta mesekönyvből, amelyből egyet a hét folyamán elárverez a londoni Sotheby's aukciós ház. A befolyó összeget, amely a becslések szerint akár 50 ezer font (azaz 17,5 millió forint) is lehet, a Rowling által létrehozott Children's Voice elnevezésű gyermekjótékonysági alapítvány számlájára kerül.

"Ez a hetedik kötet árverésre kerül; a bevétel az árva gyerekeket segíti, akiknek óriási szükségük van rá. Ezért aztán akárkihez is jutott ez a könyv, köszönet érte és sok szerencsét!" - idézi a BBC szerdai jelentése az ajánlást, amit az írónő a kötet első lapjára jegyzett.

A további hat kötet azoké lesz, akik "a legközelebbi kapcsolatba kerültek a Harry Potter könyvekkel az utóbbi 17 év során" - magyarázta a szerző ajánlásában.

Rowling nem tervezi, hogy kiadja a Harry Potter and the Deathly Hallows (Harry Potter és a halálos szentek) című kötetben The Tales of Beedle The Bard (Beedle, a dalnok meséi) címen említett történeteket, amelyek fontos útmutatásokat adnak Harrynek és barátainak a Voldemort elleni küzdelemben.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását