2024. március 29. - Auguszta

A hadseregben egy feleség felváltotta a sebesült férjét

Egy évvel azután, hogy Alejandro Albarran katona Irakban egy robbanásban elvesztette jobb lábát, felesége sikeresen elvégezte az amerikai hadsereg alapkiképzését. "Megígértem neki, hogy befejezem azt, amit elkezdett" - mondta a 19 éves közleány.
2007. december 11. kedd 14:00 - Hírextra
A 20 éves, hadirokkant férj nem biztos, hogy továbbra is a hadsereg kötelékében marad: műlába miatt csak irodai munkát kaphat, ahhor viszont nem sok kedve van. Felesége - ígérete ellenére - szintén nem tudja, hogy a hadseregnél maradjon-e, férje pedig inkább arra hajlik, hogy ne. Amúgy sem fejezhetné be, amit férje elkezdett, mivel nők nem lehetnek gyalogsági állományban. Nagy valószínűséggel személyzeti állományban helyezkedhetne el, az iraki küldetésre pedig nem sok az esélye, és ezt kétéves lányára gondolva nem is nagyon bánja.

Az amerikai hadsereg állományában mintegy 24 ezren - a testület 9 százaléka - házasodtak a haderőn belül.

Ami a "bosszús" rokonokat illeti, előfordult már, hogy egy testvér súlyos sérülése vagy halála után álltak családtagok a seregbe, és akadt már olyan özvegy, aki a harcban elesett férje után állt be katonának.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását