Bűnügy

40 ezres bírság az újságíróknak

Szabálysértési eljárásban 40 ezer forintra bírságolta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az Index és a hvg.hu újságíróját, akiket még november 17-én állítottak elő egy fővárosi demonstráció feloszlatása közben; erről a két érintett beszélt kedden az

Bogád Zoltán, az Index tudósítója hétfőn, míg Barcs Miklós, a hvg.hu munkatársa kedden levélben kapta meg a BRFK határozatát, ami szerint jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt 40 ezer forintra büntetik őket.

Bogád Zoltán az MTI-nek elmondta, hogy az indoklásban többek között az is szerepel, hogy november 17-én egy engedély nélküli fővárosi demonstráció helyszínét többszöri felszólítás ellenére sem hagyta el és passzív ellenállást tanúsított.

A döntés ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni, az Index riportere ezzel a lehetőséggel élni is kíván.

A hvg.hu munkatársa, Barcs Miklós úgy tudja, hogy az ügyben őt képviselő jogász már korábban élt ezzel a lehetőséggel.

Az újságíró szerint a büntetés célja, hogy elvegyék a tüntetők kedvét a demonstrációktól.
A két újságíróval szemben jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértése miatt indított eljárást a BRFK – közölte Sass Oszkár a BRFK ügyeletese az MTI-vel. A szabálysértési bírság összegéről annyit mondott, hogy kollégái azt mérlegelés után állapították meg. A szabálysértési bírság felső határa 50 ezer forint.

A sajtóügyeletes megjegyezte, úgy tudja, hogy mindkét újságíró kifogással élt a határozat ellen. Ezt a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírálja majd el.

A két újságírót egy fővárosi, a Batthyány-örökmécsesnél tartott demonstráció feloszlatásakor állították elő, amikor ők az eseményről tudósítottak.

Az eset kapcsán utcai demonstrációkról tudósító újságírók védelmében november 20-án eljárási kódex kidolgozását kérte Demszky Gábor főpolgármester a budapesti rendőrfőkapitánytól.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.