2024. április 20. - Tivadar

Szabálytalanságok a vadászbaleset kapcsán

Szabálytalanságok történtek november végén azon a zalai vadászaton, amelyen halálos lövés ért egy német vendégvadászt - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a hamarosan lezáruló vizsgálat megállapításairól a zalai vadászati felügyelő.
2007. december 10. hétfő 15:03 - Hírextra

Süle Lajos, a Zala Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal vadászati osztályvezetője hangsúlyozta: feladatuk az volt, hogy a vadászat szervezésének, lebonyolításának szabályszerűségét megvizsgálják, ennek során találtak hibákat. Példaként említette, hogy az előírások szerint csak akkor szabad lőni, ha a vadász egyértelműen azonosította a vadat, és életet, testi épséget, vagyonbiztonságot nem veszélyeztet a lövésével.

Egy másik, a vizsgálat során talált szabálytalanság az volt, hogy a magasles környékén nem jelölték ki a tilos lőirányokat. Erről a vadászat vezetője a vizsgálat során azt mondta: mivel a vadászok négy, négy és fél méter magas lesen ültek, nem látták volna a földön, egyméteres karókon elhelyezett jelzéseket. Süle Lajos úgy látja: ha ez így van, akkor talán lett volna nem szabad ilyen magasra ülnie a vadászoknak.

A rendőrség vizsgálata egyelőre még tart - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére. Csizmazia Péter azt mondta: a szakértői véleményeket várják a halálos vadászbaleset ügyében.

A Nagykanizsához közeli Bocskán november 24-én, a magaslesen ért halálos lövés egy 67 éves német vendégvadászt. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A vizsgálat során arra is keresik a választ, hogy rosszul célzott lövés vagy egy gellert kapott lövedék miatt halt meg a német férfi.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását