2024. október 3. - Helga

Lezárult a Kodály emlékév

Háromnapos rendezvénysorozattal, a Kodály Kórusok IV. Nemzetközi találkozójával zárult a Kodály emlékév a hét végén a Felvidéken, a mátyusföldi Galántán, ahol a 125 éve született zeneszerző - emlékiratai szerint - a legszebb gyermekéveit töltötte.
2007. december 9. vasárnap 16:07 - Hírextra

Galánta kitartóan és hűséggel őrzi Kodály Zoltán emlékét, mert ő az egyetlen, aki az egykori kis mezőváros nevét a Galántai táncok című műve által világhírűvé tette. Kodálynak szobra van a városban, és utca, valamint több helyi és környékbeli magyar kórus viseli a nevét.

A Kodály emlékév során a magyar szervezetek, elsősorban a Csemadok, a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium jelentős támogatásainak köszönhetően számos rendezvénnyel emlékezett Kodály Zoltánra.

A hét végi záró rendezvényeken magyarországi, felvidéki és olaszországi kórusok környező magyar falvak közönségének mutatkoztak be be. A fesztivál eseménysora szombaton, Galántán csúcsosodott ki, ahol egymás után adtak hangversenyt a kórusok, miközben a vasútállomás épületén - ahol Kodály édesanyjával és állomásfőnök édesapjával évekig lakott - megkoszorúzták a zeneszerző emléktábláját.

A Magyar Oktatási és Kulturális minisztérium nevében Schneider Márta kulturális szakállamtitkár helyezett el koszorút, együtt az ottani magyar szervezetek képviselőivel, majd ünnepi köszöntőt mondott a találkozó résztvevői előtt.

A szombati nap Szent-István Király nevét viselő galántai templomban megtartott esti ünnepi hangversennyel zárult, majd vasárnap még három magyarországi kórus, a székesfehérvári Kodály Zoltán Gimnázium leánykara, a zeneszerző nevét viselő kecskeméti iskolák leánykara, az Aurin, és a pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla leánykara énekelt a vágai, a felsőszeli és a zsigárdi szentmisék, illetve istentiszteletek keretében.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását