Újabb aggasztó rekord az Északi-sarkvidéken

Az Északi-sarkvidék tengeri jégtakarója természetes éves ciklust követ: a hosszú, sötét téli hónapokban növekszik, márciusban éri el a legnagyobb kiterjedését, majd a melegebb időszakban visszahúzódik, és szeptemberben jut el az éves minimumhoz. A műholdas mérések közel öt évtizede követik ezt a folyamatot, és egyértelműen mutatják, hogy a jég kiterjedése mindkét évszakban jelentősen csökkent.

2026-ban a szeptember 12-én mért minimum körülbelül 4,6 millió négyzetkilométer volt. Ez megegyezett a 2008-ban, 2010-ben és 2025-ben regisztrált értékkel, és a műholdas megfigyelések kezdete óta a tizedik legalacsonyabb szeptemberi kiterjedésnek számít.

Évtizedek óta tart a jégtakaró visszaszorulása

A folyamatos műholdas megfigyelések 1978 végén kezdődtek. Az adatok alapján a tengeri jég kiterjedésének csökkenése a 2000-es években felgyorsult, és azóta egymást követik a szélsőségesen alacsony nyári értékek. 2007 és 2026 között minden nyár a húsz legalacsonyabb szeptemberi jégkiterjedés közé került. Az eddigi minimumot 2012 szeptemberében mérték.

Az elmúlt évtizedben ugyanakkor a nyári jégveszteség üteme mérséklődött, a szeptemberi kiterjedés viszonylag stabil maradt. A NASA kutatói szerint ennek egyik oka az lehet, hogy az utóbbi években gyakoribb felhőzet csökkentette a felszínt érő napsugárzás mennyiségét, így valamelyest korlátozta az olvadást.

Ez a lassulás azonban nem jelenti a hosszú távú folyamat megfordulását: a nyári jégtakaró továbbra is jóval kisebb a korábbi évtizedekben jellemző kiterjedésnél.

A téli adatok szintén aggasztóak. 2026 márciusában az éves maximális jégkiterjedés statisztikailag holtversenyben a 2025-ös értékkel a legalacsonyabb volt a műholdas mérések történetében.

A legvastagabb, legrégebbi jég is eltűnőben van

A változás nemcsak a jéggel borított terület nagyságában mutatkozik meg. Az Északi-sarkvidéken egyre kevesebb a többéves jég, amely legalább egy nyári olvadási időszakot túlél. Ez a jég az évek során vastagabbá és ellenállóbbá válik, ezért jobban átvészeli a melegebb hónapokat, mint az előző télen kialakult, vékonyabb jégréteg.

A műholdas megfigyelések szerint a többéves jég mennyisége jelentősen visszaesett. Helyét egyre inkább az első éves jég veszi át, amely a téli fagyok idején képződik, de a nyári felmelegedés hatására könnyebben elolvad.

A háttérben a globális hőmérséklet emelkedése és a természetes éghajlati ingadozások egyaránt szerepet játszanak. Az Északi-sarkvidék időjárását például az úgynevezett sarki oszcilláció is befolyásolja, amely a légköri áramlások változásán keresztül hat a hőmérsékletre, a szélre és a jégviszonyokra. Ezek a természetes folyamatok azonban önmagukban nem magyarázzák a műholdas adatokban 1978 óta megfigyelhető tartós csökkenést.

A század közepe előtt jégmentessé válhat a Jeges-tenger nyáron

A kutatók előrejelzései szerint az Északi-sarkvidék nyáron már a 21. század közepe előtt legalább egyszer gyakorlatilag jégmentessé válhat. Ez nem feltétlenül jelenti a teljes jégtakaró eltűnését: a kifejezés arra utal, hogy a tengeri jég kiterjedése olyan alacsonyra süllyedhet, hogy a Jeges-tenger nagy része szabaddá válik.

A változások nyomon követésében kulcsszerepet játszanak a passzív mikrohullámú érzékelőkkel felszerelt műholdak. Ezek a felszín által természetesen kibocsátott mikrohullámú sugárzást mérik, amely alapján elkülöníthető a tengeri jég és a nyílt víz. Előnyük, hogy a méréseket felhőzeten keresztül is el tudják végezni, így a sarkvidéki terület borult időben is megfigyelhető.

Az adatgyűjtést 1978-ban a NASA Nimbus–7 műholdja indította el, később amerikai katonai meteorológiai műholdak, majd a NASA Aqua műholdja is hozzájárult a mérésekhez. 2025-ben a kutatók a japán GCOM-W műhold adatait is bevonták az elemzésekbe.

A közel öt évtizedes adatsor egyre világosabban mutatja, hogy az Északi-sarkvidék tengeri jégtakarója nemcsak szezonálisan változik, hanem hosszú távon is átalakul. A csökkenő kiterjedés és a fiatalabb, vékonyabb jég térnyerése együttesen jelzi a régió felmelegedésének hatásait.