2024. május 10. - Ármin, Pálma

Sziebert Ferencé a Lenau-díj

Sziebert Ferenc író kapta idén a magyarországi németek legrangosabb kulturális elismerését, a Lenau-díjat, amelyet a kitüntetett Pécsett vehetett át pénteken.
2007. december 8. szombat 06:31 - Hírextra
Az indoklás szerint Sziebert Ferenc a német nyelvű irodalom és újságírás terén végzett kiemelkedő munkásságáért érdemelte ki az elismerést. Méltatásában elhangzott: az író 1998-ban megjelent, szülőfaluja, a baranyai Görcsönydoboka német nyelvű lakosságának második világháború utáni elűzetésének történetét feldolgozó Unzula:ssig (Megengedhetetlen) című műve hiteles forrásául szolgál a kitelepítések mostani kutatóinak.

A huszonkét évvel ezelőtt alakult és Pécsett működő Lenau Közművelődési Egyesület 1991-ben alapította a kitüntetést, amellyel azok tevékenységét ismeri el, akik sokat tettek a németségért, a magyarországi nemzetiség identitásának megőrzéséért.

Korábban Pécs német testvérvárosa, Fellbach polgármestere, Friedrich-Wilhelm Kiel, s mások mellett Vargha Károly és Tilkovszky Loránt történészek részesültek az elismerésben. Nikolaus Lenau a közép-európai késő romantikus német költészet kiemelkedő alakja volt.

A bánáti Csatádon 1802-ben született költőnek a délkelet-európai soknemzetiségű határvidék alakította szellemét, amely a politikai és nemzeti határoktól mentes Európa gondolatát 1850-ben bekövetkezett haláláig mindvégig magában hordozta. Nevét viseli a magyarországi németek dél-dunántúli kulturális központja, a pécsi Lenau-ház is.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását