2024. május 6. - Ivett, Frida

Zwickl duplázna

A tiszafüredi városi sportcsarnokban rendezik meg szombaton és vasárnap az asztaliteniszezők Top 12 bajnokságát, az ob utáni legfontosabb hazai egyéni versenyt.
2007. december 7. péntek 11:10 - Hírextra

Az indulásra jogosultak közül csak ketten - Gerold Gábor és a sérült Demeter Lehel - nem neveztek a viadalra, a többiek azonban mind asztalhoz állnak. A résztvevők két hatos csoportban körmérkőzést vívnak egymással, majd az első két-két helyezett jut az elődöntőbe.

A nőknél biztosan nem lesz címvédés, hiszen a tavaly győztes Braun Éva anyai örömök elé néz, s ezért nem indul, a férfiaknál viszont ott lesz a 2006-os bajnok Zwickl Dániel. A 24 fős mezőnyben rajta kívül további nyolc olyan játékos található, aki korábban már nyert Top 12-t: Fazekas Mária háromszor, Molnár Zita, Éllő Vivien, Fazekas Péter és Pázsy Ferenc kétszer, Jakab János, Lindner Ádám és Marsi Márton pedig egyszer győzött. Majzik Zsuzsa, Molnár Krisztián és Nagy Krisztián ugyanakkor újonc.
A férfi és a női győztes fejenként 120 ezer forinttal gazdagodik.
Az indulók:
nők:

Póta Georgina (Statisztika), Lovas Petra (Postás-Diego), Molnár Zita (Kecskeméti Spartacus), Fazekas Mária (Statisztika), Pergel Szandra (Statisztika), Kertai Rita (Postás-Diego), Iszajeva Anna (BSE), Éllő Vivien (Postás-Diego), Li Bin (Statisztika), Varga Tímea (Postás-Diego), Nyitrai Anita (Statisztika), Majzik Zsuzsa (Fastron AC Tolna)
férfiak:

Zwickl Dániel (Lombard-BVSC), Jakab János (Lombard-BVSC), Lindner Ádám (Celldömölki VSC-MÁVÉPCELL), Muskó Péter (ASKÖ Linz, osztrák), Vitsek Iván (ASKÖ Linz, osztrák), Fazekas Péter (Celldömölki VSC-MÁVÉPCELL), Pázsy Ferenc (Lombard-BVSC), Pattantyús Ádám (Stockerau, osztrák), Nagy Krisztián (Lombard-BVSC), Marsi Márton (Celldömölki VSC-MÁVÉPCELL), Molnár Krisztián (Celldömölki VSC-MÁVÉPCELL), Kriston Dániel (Niederösterreich, osztrák)

A program:
szombat: 1-3. forduló 15 ó
vasárnap: 4-5. forduló 10 ó, elődöntők és döntők 15 és 16 ó

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását