2024. május 7. - Gizella

Betilthatják az eBay-t

Bezáratná az eBay internetes aukciós ház francia portálját az árverési vállalkozásokat felügyelő francia hatóság.A felügyelet szerint az eBay klasszikus árverési tevékenységet folytat, de kiskereskedelmi közvetítőnek "álcázza" magát, hogy ne kelljen betar
2007. december 6. csütörtök 19:37 - Hírextra

A hatóság ezért bírósághoz fordult és kezdeményezte, hogy állítsák le az ebay.fr címen működő honlapot.

Az eBay vitatja a felügyelet álláspontját. Az adásvétel egészen új formáját fejlesztették ki, aminek semmi köze az árveréshez. A portálnak közvetítő szerepe van csupán, fórumot biztosít, hogy az eladók és vevők egymásra találjanak, és például kikiáltási árat sem határoznak meg hivatalból - érvel az amerikai nagyvállalat.

A párizsi bíróság várhatóan három-öt hónapon belül hoz ítélet az ügyben. Az eBay előre jelezte, hogy kedvezőtlen döntés esetén azonnal fellebbez - áll a ZDNet.de német informatikai hírportálon megjelent beszámolóban.

Az eBay egyébként 1995-ben indult, nyílt részvénytársasági formában működő vállalkozás. A kaliforniai központú cég honlapja (a nemzeti portálokkal, mint például a franciával együtt) generálja a legnagyobb volumenű árverési - ha tetszik, árverési jellegű - kiskereskedelmi forgalmat az interneten.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását