2024. május 10. - Ármin, Pálma

A focista gyerekeket támogat

Clarence Seedorf, az AC Milan labdarúgója alapítványt hozott létre, amely a sport által kívánja segíteni a hátrányos helyzetű gyerekek oktatását.
2007. december 4. kedd 14:31 - Hírextra

A holland válogatott középpályás elmondása szerint a Champions for Children (Bajnokok a gyerekekért) elnevezésű jótékonysági szervezet célja az, hogy a futball lehetőségeit kihasználva erkölcsi értékeket - mint amilyen a méltóság, az önbecsülés - juttasson el a világ szegényebb részein élő fiatalokhoz, és "ezzel akár az egész további életüket megváltoztassa".

"A gyerekeken keresztül próbálom jobbá tenni a világot, mivel övék a jövő!" - fogalmazott Seedorf.
Az alapítvány elgondolásai között szerepel egy kenyai iskola és egy brazíliai sportközpont megépítése, emellett terveznek beruházásokat Dzsibutiban és a Dél-afrikai Köztársaság területén is.
A világon egyedüliként a labdarúgó Bajnokok Ligáját négy alkalommal is elhódító klasszis egy évvel ezelőtt létrehozott egy játékosok menedzselésével foglalkozó társaságot, mert úgy vélte, hogy a profi labdarúgásban tevékenykedő ügynökök csak a minél busásabb haszonnal törődnek, így számukra pusztán ügyfeleik aktív pályafutása fontos. Ezzel szemben az ON International a karrierjük lezárása után is segíti a visszavonult futballistákat.

A cég első ügyfele maga Seedorf volt, akinek így saját ügynöksége közbenjárásával sikerült 2011-ig meghosszabbítania szerződését olasz klubjával, az AC Milannal.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását