2024. március 29. - Auguszta

Már Tóth Károlynak is jó a vizitdíj

Visszavonta a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó indítványát Tóth Károly, az MSZP országgyűlési képviselője. A képviselő ezt hétfőn tudatta az MTI-vel. A kormánypárti képviselő döntését azzal indokolta, hogy az MSZP-frakció nem támogatta
2007. december 3. hétfő 14:22 - Hírextra
Tóth Károly közleményében azt írta: "Fegyelmezett vagyok, a képviselőcsoport szabályzata alapján mást nem tehettem."

A képviselő meggyőződése, hogy módosító indítványa az egészségügyben szükséges reformok támogatottságát erősítette volna, a társadalomnak az egészségpénztárak iránti bizalom megteremtését szolgálta volna.

Tóth Károly szerint módosító javaslata nem érintette az egészségpénztárak működési rendjét, a működésükről kialakított koalíciós megállapodásokat. Mint írja, indítványa az egészségpénztárak iránti elkötelezettségre épült, mert a pénztárakat képesnek tartja a hatékony, a betegek érdekeit és a fenntartható egészségügyi ellátást biztosító rendszer kialakítására.

"Őszintén remélem, a következő időszak történései mindenben a többség indokait igazolják vissza!" - írta a képviselő.

Lendvai Ildikó frakcióvezető a képviselőcsoport hétfő délelőtti ülése után jelentette be: Tóth Károly visszavonja a vizit- és a kórházi napidíj eltörléséről szóló indítványát, mivel azt a frakció nem támogatta.

Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló, azaz az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványában Tóth Károly azt kezdeményezte, hogy 2008. január 1-től szűnjön meg a vizit- és a kórházi napidíj.

A kezdeményezést azzal indokolta, hogy ha a pénztárak megvalósítják a hatékony betegirányítást, vagyis nem lesz indokolatlan orvos-beteg találkozó, akkor nincs szükség a kórházi napidíjra és a vizitdíjra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását