2024. május 7. - Gizella

Csúszós utak

Hat karambol is történt az elmúlt 24 órában Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a csúszós, síkos utak miatt. Nem ez volt azonban az egyetlen megye, ahol az autósok nem alkalmazkodtak teljesen a télies közlekedéshez. Fejérben ugyanis az elmúlt héten 15-en sérült
2007. december 1. szombat 14:39 - Hírextra
Hat karambol történt, és 12-en sérültek meg az elmúlt 24 órában Borsodban. Leginkább az jelentette a gondot, hogy a sofőrök túl gyorsan hajtottak a csúszós utakon. Sárospatakon például egy kocsi az úton megcsúszott, majd felrohant a járdára, ahol elsodort egy gyalogost. A járókelő csak könnyebben sérült meg.

A megyei rendőr-főkapitányság ezért arra figyelmeztet, hogy a tél beköszöntével alkalmazkodni kell az évszak speciális helyzeteihez. A legfontosabb a téli gumi használata, illetve az, hogy az autósok lassan hajtsanak, és a szokásosnál nagyobb követési távolságot tartsanak. A rendőrség felhívja figyelmet emellett, hogy reggel a lefagyott, vagy behavazott autó szélvédőjének egészét le kell takarítani, így lehet ugyanis csak minden irányban biztonságosan kilátni.

Nem Borsod volt azonban az egyetlen megye az elmúlt napokban, ahol az autósok még nem készültek fel teljesen a téli közlekedésre. Fejér megyében az elmúlt héten heten súlyosan, kilencen pedig könnyebben sérültek meg balesetekben. Öt karambol történt amiatt, mert az autósok a síkos úttesten megcsúsztak.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását