2024. május 9. - Gergely

Prikkel-ügyben indul a per

Vádemelési javaslattal jövő héten küldi át az ügyészségre a Prikkel házaspár meggyilkolásával kapcsolatos iratokat a rendőrség. A két feltételezett gyilkos akár életfogytiglant is kaphat. A nyomozók néhány napon belül elfogták a tetteseket, azóta előzetes
2007. november 30. péntek 19:01 - Hírextra
Befejezte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a Prikkel házaspár nyári meggyilkolása ügyében indított nyomozást - mondta el a Független Hírügynökségnek Lasnacz Zoltán főkapitány. A négyezer oldalnyi iratot jövő héten küldik meg az ügyészségnek, a két gyanúsított - apa és fia - ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés miatt javasolnak vádemelést. Ezért akár életfogytiglani büntetést is lehet kapni.

A mezőszilasi vállalkozó és felesége eltűnését még tavaly december 30-án jelentették be. Mint kiderült: két adósuk hívta őket azzal az indokkal, hogy kifizetik 10 millió forintos tartozásukat és a félmilliós kamatot. A pénz azonban nem volt meg, a két férfi - apa és fia - már eltervezte, hogy megöli a házaspárt. Ezért mindkettőjüket leütötték, majd saját autójukkal elvitték Igar határába, ahol a kocsit - benne a párral - felgyújtották.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását