2024. május 11. - Ferenc

Bayreuth gyászol

63 éves korában szerdán elhunyt Gudrun Wagner, a Bayreuthi Ünnepi Játékok intendánsának, Wolfgang Wagnernek a felesége és munkatársa. Reggel érte őt a halál a bayreuthi kórházban.
2007. november 29. csütörtök 07:13 - Hírextra

"Mélységes megrendüléssel és fájdalomtól áthatva kell közölnöm, hogy szeretett felségem és közeli munkatársam, Gudrun Wagner ma reggel egészen váratlanul elhunyt" - jelentette be Wolfgang Wagner.

Megfigyelők szerint az asszony halála a színfalak mögött arról folyó harcok közepette következett be, hogy ki lépjen majd a 88 éves Wolfgang Wagner - a nagy zeneszerző, Richard Wagner unokája - örökébe, aki sokáig ragaszkodott ahhoz, hogy második felesége, Gudrun az egyetlen alkalmas személy az utódlására.

Az utóbbi időben azonban többször is jelezte, hogy visszavonulna, s a házasságukból született 29 éves lányuk, Katharina léphetne örökébe.

Wolfgang Wagner 1951 óta irányította a Bayreuthi Ünnepi Játékokat, először fivérével, Wieland Wagnerrel együtt, majd annak 1966-ban bekövetkezett halála után egymaga. Gudrunt 1976-ban vette feleségül. Az utóbbi időben többször is felszólították visszalépésre, jóllehet szerződése egész éltére szól.

Katharina Wagner az idén debütált Bayreuthban rendezőként A nürnbergi mesterdalnokok színpadra állításával.

A szerdán elhunyt Gudrun Wagnernek két gyermeke született előző házasságából.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását