2024. október 9. - Dénes

9,5 millióért kelt el a festmény

9,5 millió forintért talált vevőre Rippl-Rónai József 1918-ra datált Feketekalapos nője kedden, a Polgár Galéria aukciós "nagyhetének" első napján.
2007. november 29. csütörtök 12:03 - Hírextra

Lotz Károly historizáló olajfestményét, amely egykori Liptay-palotát díszítette a Lánchíd budai oldalán, és amelynek hosszú időre nyoma veszett, most 8 millió forintért vették meg. Márffy Ödön izgalmasan színes őszi hangulatot árasztó képéért megadták a 2,6 millió forintot.


A milliós sávban, 2,2 millió forintért ütötték le Fényes Adolf romantikus, meseszerű Várostrom című festményét. Kontuly Béla három művet állított ki az 1942-es velencei biennálén, egy nagy méretű biblikus képet és két csendéletet. Ez utóbbiak egyike, a Csendélet Szent Kristóffal, amely az itáliai kiállítást követően ismeretlen helyen lappangott. Most 700 ezer forintos kikiáltási árról 1,3 millió forintra licitálták.

Istókovics Kálmán különös fényekben csillogó, Vihar című nagy olajképe 650 ezer forintos kikiáltási árának több mint dupláján, 1,4 millió forintért kelt el. Egy korai Nagy István kép, a Székelyudvarhelyi ház, 380 ezer forintról tornázta fel az árát 1 millióra. Kivétel nélkül jóval kikiáltási ár felett keltek el a Zala György millenniumi emlékművének szoboralakjairól készített bronz kisminták. Töhötöm, Kond, Ond, Árpád Előd, Huba, Tas szobrai egyenként 280 ezer forintról indultak és 7-800 ezer forintért ütötték le őket, Árpád szobráért pedig 1 millió forintot adtak.

Igazi meglepetést azonban annak az ismeretlen német festőnek tulajdonított két arckép okozott, melyek 1700-as években keletkeztek. Kezdetben többen, majd végül ketten licitáltak rá hosszasan. Ők ismert nevet sejtettek a festőben. A 60 ezer forintról indított képeket egyenként tizennégyszeres áron, 850-850 ezer forintért vitte el a kitartó gyűjtő.

Szerdán, a második napon, amikor műtárgyakat, bútorokat, szőnyegeket árvereztek, a csúcsot egy működőképes zenegép hozta. A bécsi, 1860 körül készült díszes dobozú szerkezet nyolc dallamot játszik. 850 ezer forintra tartották és 1,4 milliót adtak érte.

Jó áron vették meg a szecessziós, art deco Zsolnay műtárgyakat, ami azt jelzi, a közönség igencsak fogadókész ezekre a műtárgyakra, hiszen néhány hete éppen a Polgár Galériában rendezett montre Zsolnay árverés is szép sikert hozott. Egy finom áttetsző Gallé vázáért is megadták az 1,1 millió forintot.

Mind egy szálig elvitték a vadászfegyvereket, a néhány százezreseket és a millió forint felettieket is.
Kikiáltási áron vagy kissé afelett vették meg a bútorokat, szőnyegeket. Egy szépvonalú art deco fotelért viszont nagy küzdelem folyt. Az 1900-as évek elejéről való darabot 30 ezer forintért indították és végül 650 ezer forintért koppant érte a kalapács.

A Polgár Galériánál még folytatódik az aukciók sora az ezüstökkel, ékszerekkel és a jövő héten az órákkal.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását