2024. május 7. - Gizella

Hamisított bérlettel utazókat füleltek le

Hamisított bérlettel utazókat füleltek le Dunaújvárosban az Alba Volán sofőrjei. A cég feljelentést tett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.
2007. november 27. kedd 12:01 - Hírextra
Az elmúlt napokban három hamisított diákbérletet találtak a helyi buszjáratokon a sofőrök, ám feltehetően jóval többen járnak vele. A felmutatott bérletek gyanúsnak tűntek, és a borítóból kivéve jól látszott, hogy fénymásolással készültek - mondta a Független Hírügynökségnek Erdős Sándor, az Alba Volán dunaújvárosi üzemigazgatója.

A cég feljelentést tett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. Az különben 4400 forintba kerülő, összvonalas, negyedéves bérleteken jól látszik az eredeti szám, így Erdős Sándor szerint nem lesz nehéz a hamisítók nyomára bukkanni.

R. Szabó Ágnestől, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudtuk: a feljelentés még nem érkezett meg a kapitányságra. Fejér megye más településéről nem jeleztek bérlethamisítást. Elvétve a diákbérletek érvényesítő bélyegét szokták a tanulók átragasztani egy újra - mondta a szóvivő.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását