2024. május 12. - Pongrác

Budapestre látogat a halálra ítélt író

Salman Rushdie életmű-sorozatának első öt darabja a napokban került a könyvesboltokba, ebből az alkalomból az indiai születésű, világhírű brit író szerdán Budapestre érkezik - közölte az életmű-sorozatot megjelentető Ulpius-ház Kiadó hétfőn MTI-vel.
2007. november 26. hétfő 19:27 - Hírextra

Salman Rushdie budapesti programja során a sajtó képviselői mellett a nagyközönséggel is találkozik: csütörtökön 16 órakor a Mammut Libri könyvesboltban dedikálja könyveit - hangsúlyozzák a közleményben.

Mint írják, Salman Rushdie látogatását hatalmas érdeklődés előzi meg: a legendás szerző életmű-sorozatának most megjelent köteteire számtalan előrendelés érkezett, és a jelek szerint a dedikálást is felfokozott várakozás övezi.

Az életmű-sorozatról szóló összegzés szerint az Ulpius-ház Kiadó egy fiatal brit képzőművészt, az angol-amerikai könyvpiac talán legnépszerűbb borítótervezőjét, Jonathan Gray-t bízta meg a sorozat arculatának elkészítésével.

Gray a világ legnagyobb kiadóinak, köztük a Penguinnek, a Random House-nak, a Faber and Fabernek, a Time Warner Books-nak készít borítókat, többek között olyan jeles szerzők könyveihez, mint Gabriel Garcia Márquez, Safran Foer vagy Aldous Huxley - mutatnak rá a közleményben.

"A Gray által tervezett - egységes és formabontó arculatú - életmű-sorozat keretében Magyarországon évek óta nem, vagy csak nehezen fellelhető, klasszikus csemegének számító Rushdie-kötetek jelentek meg" - írják, hozzátéve, hogy napvilágot látott A mór utolsó sóhaja, Az éjfél gyermekei, a Szégyen, valamint a Hárún és a mesék tengere.

Mint kiemelik, a hazai közönség most először olvashatja magyarul a szerző legjobbnak tartott művét, a Sálímár bohóc című regényt is, amely - Rushdie többi alkotásához hasonlóan - világszerte a sikerlisták élén található.

Az ismertető szerint a történet középpontjában a terrorizmusellenes harc amerikai vezetőjének kasmíri sofőrje áll, aki Sálímár bohócnak nevezi magát. A titokzatos alak váratlanul, fényes nappal, India nevű lánya házának küszöbén meggyilkolja főnökét. Noha mindenki politikai gyilkosságra gyanakszik, Sálímárt a bosszú vezérli. Hármuk életét ugyanis egy végzetes szerelem története kapcsolja össze, ami az indiai-pakisztáni viszály nyomán szinte örökre elveszettnek tűnő Kasmírba nyúlik vissza.

Az életmű-sorozat keretében az Ulpius-ház 2008-ban kiadja Salman Rushdie legújabb, még befejezés előtt álló regényét is - hangsúlyozzák a közleményben.

Az egykori Bombayben született brit író, aki idén ünnepelte 60. születésnapját, az 1970-es évek elején kezdett el írni, első regénye, a Grímusz 1975-ben látott napvilágot. A nagy áttörést az 1981-ben megjelent Az éjfél gyermekei című regénye hozta meg számára, amellyel elnyerte az angol nyelvű irodalom legrangosabb elismerését, a Booker-díjat.

Salman Rushdie nevét 1989-ben ismerte meg a szélesebb világ, miután Sátáni versek című, vallásgyalázónak ítélt művéért az iráni iszlám állam akkori első számú vezetője, a néhai Khomeini ajatollah vallási halálos ítéletet mondott ki rá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását