2024. május 9. - Gergely

A kormány kész elmenni "a falig"

Januártól a leghátrányosabb térségekre koncentrálva, az eddigi feltételeken lazítva, és sokkal több pénzt kíván adni a kormány a mikrovállalkozások versenyképességének növelésére - jelentette be Egyed Géza, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakálla
2007. november 26. hétfő 13:02 - Hírextra

Egyed Géza közölte: jelenleg nincs uniós forrásból kiírt pályázat az 5 ezer lakosnál kisebb, elmaradott térségekben lévő településeken működő mikrocégek számára.

A szakállamtitkár hangsúlyozta, hogy a 700 ezer működő magyarországi vállalkozás 99,8 százaléka tartozik a családi, mikro-, kis- és közepes vállalkozások körébe, amelyek a foglalkoztatásból 70 százalékban veszik ki részüket, miközben az előállított hozzáadott értékből csak 52 százalékban részesednek. Egész Európára jellemző, hogy a legkisebb cégek alultőkésítettek, ezért elsőrendű cél versenyképességükhöz támogatást nyújtani - mondta a szakállamtitkár.

A korábbi évek magyarországi programjait Egyed Géza sikeresnek tartja: a Széchenyi Terv keretében 35 milliárd forint hitelt folyósítottak, a Széchenyi kártyákkal több, mint 100 ezer kisvállalkozás jutott 200 milliárdnál több forgóeszköz-hitelhez, miközben ehhez minimális, 8 milliárdnyi kamattámogatással és hitelgaranciával járult hozzá a költségvetés. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv 150 milliárdos keretéből 96 milliárddal a mikrocégek részesedtek, 9 ezer projekthez kapva támogatást.

A következő években viszont nagyságrenddel több uniós pénz, 2 ezer milliárd forint fog rendelkezésre állni, amelynek kétharmada vissza nem térítendő támogatás, egyharmada mikrohitel és hitelgarancia. Mindezek mögött pedig 80 százalékos állami kezesség áll. A cél az, hogy változatlanul elsősorban a munkahelyteremtéshez nyújtson segítséget az állam, olyan apró cégeknek is, amelyek képtelenek vállalni a bankok által támasztott feltételeket.

Jelenleg azonban a kedvezményes feltételeket sem tudják teljesíteni a leghátrányosabb térségekben épphogy működő mikrocégek - hívták fel a figyelmet a képviselők a bizottság ülésén. Erre reflektálva közölte Egyed Géza: a jövőben ezekre a területekre kell koncentrálni, amelyekben viszont "nem szabad sajnálni a pénzt". Ezért a jövő évtől kiírandó pályázatokban ezekben a régiókban lazítani fognak a feltételeken, például a teljesítendő nyereségelváráson, és a mostani 15-20 százalékról akár a maximális 50 százalékra is megemelik a vissza nem térítendő támogatási hányadot a beruházások esetében - mondta Egyed Géza. A kormány kész elmenni "a falig" - tette hozzá.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását