2024. október 13. - Kálmán, Ede

17 milliárdos mosoda

Tizenhétmilliárd forintot mosott tisztára valós és fiktív cégeken keresztül ügyvédi és banki alkalmazottak segítségével egy nemzetközi bűnbanda Magyarországon; 23 gyanúsítottat őrizetbe vettek, nyolc előzetes letartóztatásba került, négy ember ellen elfog
2007. november 26. hétfő 16:15 - Hírextra
A főként számítástechnikai termékek forgalmazására specializálódott nemzetközi szervezet felszámolására egy időben 70 helyszínen mintegy 450 vámos és rendőrök csapott le még múlt csütörtök éjjel. Az akció során 23 embert őrizetbe vettek, négy budapesti magyar állampolgár és egy szintén budapesti, de orosz állampolgárságú férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki - mondta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) parancsnokhelyettese.

Mózs Elek dandártábornok hozzátette: a bíróság szombaton nyolc embert előzetes letartóztatásba helyezett, egy személlyel szemben pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. A többi 14 gyanúsított szabadlábon védekezhet.

A bűnbanda Ausztriából számítástechnikai termékeket, továbbá más, gyorsan és nagy haszonnal értékesíthető műszaki eszközöket, így például mosógépet, plazmatelevíziót hozott adómentesen Magyarországra, majd azokat úgy értékesítette, hogy az áruk után nem fizetett forgalmi adót. A 45 magyarországi és 20 külföldi cég, melyek egy része fiktív volt, papíron Szlovákiába és Romániába utaztatta az eszközöket, majd 15 bankszámláról mintegy 17 milliárd forintot vettek fel, amelynek egy részét visszaforgatták a rendszerbe.

Mózs Elek dandártábornok elmondta, hogy a bűnszervezet, amelynek voltak osztrák, szlovák és orosz ajkú tagjai is, múlt évtől idén novemberig 3,4 milliárd forint adóhiányt okozott a költségvetésnek, illetve a kereskedelmi és pénzügyi tevékenységek révén 17 milliárd forintot mostak tisztára.

Az akció során egymilliárd forintnyi értékben került sor biztosítási intézkedések bevezetésére, közel 100 bankszámlát zároltak, és 70 ezer dollárt, illetve 50 ezer eurót, több tízmillió forintot, továbbá nagy értékű személygépkocsikat, számítástechnikai árukészletet foglaltak le - közölte a parancsnokhelyettes.

Elmondta azt is, hogy a bűnszervezetet "az egyik ismert hazai pénzintézet" alkalmazottai is segítették, ezért a bűncselekmény elkövetése miatt három banki alkalmazottat vettek őrizetbe. Mózs Elek több újságírói kérdésre sem kívánta megnevezni az érintett bankot.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Budapesten 57, vidéken pedig 13 helyszínen egyszerre tartott akció során az egyik helyszínen kismennyiségű kábítószert és lőszert is találtak a nyomozók, ezért a hatóságok ez ügyben is elrendelték a nyomozást.

A dandártábornok tájékoztatása szerint a nemzetközi bűnszövetségnek feltehetően nem egy vezetője volt, ugyanis mint mondta, az őrizetbe vettek közül a nyomozás jelenlegi állása szerint négy ember is meggyanúsítható ezzel.

Sipos Jenő, a vámőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy csak idén több tízmilliárd forintnyi kárt okoztak a költségvetésnek az adócsalók, és több olyan szervezetet is sikerült felszámolniuk, amelyek egyszerre több milliárd forintot mostak tisztára, illetve igényeltek vissza jogosulatlanul forgalmai adót.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását