Belföld
Gyurcsány idén nem osztogat
Gyurcsány Ferenc úgy döntött, hogy idén nem oszt év végi jutalmat a kormány tagjai között. Hangsúlyozta: ettől függetlenül a miniszterelnök megítélése szerint a kormány több tagja is kiemelkedő munkát végzett a reformok előkészítése során és a kabinet az
2006 decemberében több kormánytag is kapott jutalmat. Gyurcsány Ferenc akkor azt mondta, azok munkáját honorálta jutalommal, akik az általában elvártnál jobban, illetve többet dolgoztak a reformkormány megalakulása óta.
A jutalom váratlanul érte a minisztereket, zavart okozott az is, hogy ki kapott és ki nem. Később maga a miniszterelnök is elismerte, hogy a jutalmazás nem volt szerencsés lépés.
Akik kaptak, az összeget jótékony célra fordították.
Veres János kéthavi illetményének megfelelő összegű jutalmát kiegészítve a Nyírbátorban a szegény gyerekek karácsonyára fordította.
Bajnai Gordon egyhavi illetménynyi jutalmát egy súlyosan beteg gyermekeket támogató közhasznú alapítvány javára ajánlotta fel, Gráf József is ugyanekkora jutalmat kapott, ő a Szigetvári Önkormányzat által szervezett szegények karácsonyára fordította a pénzt.
Kiss Péter háromheti illetményének megfelelő összegű jutalmát a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványnak ajánlotta fel, Hiller István ugyanennyit az Eötvös Collégiumnak adott.
Szekeres Imre az évközben szolgálatteljesítés közben elhunyt honvéd tűzszerészek gyermekeinek segítésére ajánlotta fel jutalmát.
Forrás: MTI