2024. április 19. - Emma

Nem támogatják a teajáratot

Nem kapott pályázati támogatást a teajárat elindítására a mosonmagyaróvári Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat. A szervezet így a tervezettnél 400 ezer forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat. A döntést a Hajléktalanokért Közalapítvány azzal indokolta, hogy
2007. november 22. csütörtök 22:37 - Hírextra
Ennek ellenére idén is lesz teajárat Mosonmagyaróváron, de egy hónappal később indul és kevesebb rászorulónak jut majd étel és meleg ital.

400 ezer forint hiányzik a mosonmagyaróvári hajléktalanokat ellátó intézmény kasszájából. Idén ugyanis nem kaptak pénzt az úgynevezett teajáratra. A pályázatokat elbíráló Hajléktalanokért Közalapítvány munkatársa, Maróthy Márta a Hírügynökség kérdésére elmondta: ettől az évtől nem támogatják a közvetlen utcai étkeztetést, hanem azt szeretnék elérni, hogy az emberek menjenek be a hajléktalanszállókra.

A szociális intézmények vezetője szerint az elképzelés hibás, mivel a gyakorlat pont ellenkezőleg működik. Szépe István, a mosonmagyaróvári Hajléktalanokat Ellátó Szolgálat vezetője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy először meg kell teremteni a bizalmat a szociális munkás és a fedél nélküli ember között, utána lehet csak "becsalni" őket a szállóra. A teajárat a bizalom építés fontos eszköze és ugyanakkor életmentő is. A szakember azt is hangsúlyozta, hogy hiába sikerül becsalni az utcán éjszakázókat a szállóra, az már most is telt házzal működik és nincs szabad hely.

A teajárattal az utcán élők két naponta kaphatnak ételt és forró teát, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt években egyetlen egy hajléktalan sem fagyott meg a Lajta parti városban. Az önkormányzat és civil szervezek jóvoltából a teajárat idén sem marad el Mosonmagyaróváron, de a hiányzó 400 ezer forint miatt egy hónappal később indul és jobban szelektálják majd a rászorulókat.
Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását