2024. március 29. - Auguszta

Meggyőző Sugar Blue

A nem túl jelentős számú közönség hosszan ünnepelte Sugar Blue amerikai szájharmonikást és énekest az A38 hajó szerda esti koncertje után. A Grammy-díjas zenész saját, öttagú együttesével lépett színpadra, s nemcsak kifejezetten a blueskedvelőknek kedvesk
2007. november 22. csütörtök 08:05 - Hírextra

Sugar Blue a bluest rock- és funky elemekkel színezte koncertjén. Főleg különleges énekhangja és stílusa aratott nagy tetszést, de természetesen szájharmonika-játékát is ujjongás kísérte. Együttesében dobosával ketten voltak színes bőrűek, a gitáros, a basszusgitáros (hölgy) és a billentyűs is fehér zenész volt - valamennyien elismerést arattak.

Maga az 57 esztendős énekes szinte szünet nélkül táncolt, mozgott, szórakoztatta a közönséget. Volt olyan szám, amelyben a színpadot elhagyva elvegyült a hallgatóság soraiban.

A koncerten túlnyomórészt Code Blues című új lemezének dalaiból játszott, de előkerült a blues néhány klasszikusa, köztük a Hoochie Coochie Man - természetesen saját stílusára formálva. Volt, amikor zenésztársai nélkül szólózott, énekelt.

Többször hivatkozott a koncerten egyik példaképére, Sonny Boy Williamsonra, a blues és a szájharmonika egyik meghatározó alakjára, akinek számát is játszotta. A másfél órás koncert után egy ráadást követelt ki a közönség.

Sugar Blue Budapest után Romániában majd Olaszországban ad több koncertet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását