2024. április 18. - Andrea, Ilma

Közbeszerzés Magyar módra

A liberálisok igazi kibertechnokraták. Nagyon szeretnek - minden kezük közé került tárca élén - számítástechnikai eszközöket, internetelérést közbeszerezni. Sulinet, kakaóbiztos számítógép, wellnesshétvége Elenderéknél. Csak pár közismert eset a közelmúlt
2007. november 22. csütörtök 07:33 - Hírextra
Haverok, suli, net

1997 első felében Magyar Bálint kiírta a Sulinet-tendert. 1200 közép- és általános iskolát kellett internet eléréshez juttatni, minimum 64 Kb/s sávszélességgel. Ugyan mindenki biztos volt az akkori MATÁV győzelmében, de mégse. A Gazdasági Versenyhivatal pont azért az erőfölényért, illetve azzal való visszaélésért zárta ki az állami pályázatokból, ami miatt a londoni bukik is a távközlési monopoliumán csücsülő magyar óriáscégre tippeltek. A sajtóvisszhang szerint a végül győztes, Kóka János jelenlegi gazdasági miniszter nevéhez köthető Elender tulajdonképpen strómanként került ki győztesen a pályázatból. Könnyen lehet, mert azonnal kiadta a munkát a száz százalékosan MATÁV tulajdonban lévő MatávComnak. Öt évre előre megszabott árakkal aláírni egy szerződést, pláne olyan területen ahol a nyugdíjas néni is tudta, hogy az árak csökkenni fognak hülyeség. Vagy jó buli. Mármint annak aki megcsípte.

Közérzetjavító közbeszerzés

Az Elendert alapító Lepp Gyula (az ő vezetéknevének kezdőbetűjét rejti a fonetikusan leírt L&R cégnév első fele) az Elender eladása után vásárolta meg a Kenesei vitorláskikötőt és a hozzá tartozó szállodát. A Kenese Marina Port névre keresztelt welnessközpont akkor tett szert országos hírnevére, amikor kiderült, hogy Magyar Bálint kabinetfőnöke, Hriczu Anita, Racskó Péter a Sulinet programiroda vezetője és Koltai Péter a Educatio Kht. ügyvezetője, később oktatási tárca informatikai biztosa, valamint Niedermüller Anna az oktatási tárca köztisztviselője ott pihente ki a fáradalmait. Mindezt akkor, amikor aktuális a Sulinet program újra kiírása, meghosszabbítása. A luxus welnesshétvége cehhét az Elender állta.
Amikor Répássy Róbert Fidesz képviselő kapargatni kezdte az ügyet, Magyar Bálint hülyét tettetett és azt nyilatkozta, hogy a nyaraló minisztériumi alkalmazottak nem fognak részt venni a döntésben. Megfeledtkezett arról a kínos körülményről, hogy Koltai Péter és Racskó Péter korábban részt vettek annak a közbeszerzési eljárásnak az előkészítésében, amit egyrészt megsemmisített a Közbeszerzési Döntőbizottság, másrészt az Elender nyert meg.
A minisztériumból kiszivárgott belső levelezés rántotta le ezt a leplet, a miniszter feljelentéssel fenyegetőzött, majd elfogadta Koltai Péter lemondását, mondván, hogy az nem tájékoztatta őt, a tenderkiírásban betöltött szerepéről. A közvélemény ekkoriban a „kirúgták a portást” közhelyet forgatta a szájában az üggyel kapcsolatban. Sose tudjuk már meg, mennyire volt érintett maga Magyar Bálint, csak annyit mondhatunk, hogy igazságérzetünk szerint annak a miniszternek is le kell mondani, aki konkrétan nem lop, csak lehet mellette/alatta gyanús közbeszerzéseket eszközölni. Egy miniszter az egész minisztériumért felel, nem csak önmagáért.

Csak egy maradhat

Spirk József: Mi volt egymillió a kakaóbiztos gépen?
[...]

Néhol ingyen adták

Volt-e értelme, vagy csupán szemfényvesztés volt az Informatikai és Hírközlési Minisztérium projektje? - tette fel a kérdést Rogán Antal fideszes képviselő. Rogán szerint ugyanis a Brunszvik Terézről elnevezett programot, amely 300 darab, óvodások által használható gép beszerzését irányozta elő, egyetlen szállító egy bizonyos termékére írták ki. Az IHM tervei szerint 2006-ig valamennyi magyarországi óvodát felszerelik informatikai eszközökkel a program keretében, az idén rendelkezésre álló összegből hátrányos helyzetű települések intézményei kaphatnak számítógépeket. A minisztérium ugyan közbeszerzésnek nevezte az eljárást - mondta Rogán -, ám az egyes pályázati feltételek csupán a végső győztes gépére illettek. A képviselő, következetesen kerülve az IBM nevének említését, megjegyezte, hogy a cég a világ számos országában rendszeresen ajándékoz ebből a típusból óvodáknak.

Duplájába került

A 300 millió forintos beszerzésből végül egymilliós áron vásárolt gépeket az IHM, ami Rogán szerint legalább a duplája a szakértők által reálisként becsült árnak. A fideszes politikus szerint a miniszter, Kovács Kálmán eddig nem tudta megmagyarázni, miért volt ilyen drága a gyermek-számítógép. Az ellenzéki politikus vélekedése szerint a tárca eddigi érvei inkább az árcsökkentést indokolták volna. Példaként említette, hogy az üzembehelyezés és a garancia már alapfeltétel minden pályázaton, a különleges kiképzésű monitor és a "kakaóbiztos" klaviatúra pedig Rogán szerint szintén nem kielégítő válasz a kérdésekre, ezért további magyarázatokat vár az IHM-től, jóllehet az ügy "felveti a lehetőséget, hogy akár az ügyészséghez forduljon" a pályázat kivizsgálása érdekében.

[…]

Forrás: www.index.hu
Kóka János három hónappal a Sulinet szerződés lejárta előtt visszavásárolta az Elendert. A közbeszerzési eljárást a Gazdasági Versenyhivatal azért állíttatta le, mert azt úgy írták ki, hogy csakis az Elender nyerhette meg. A már a hálózatba kötött iskolákban ugyanis a március 1-től működnie kellett az internet eléréseknek, amire nyilvánvalóan csak az addigi üzemeltető lehet képes. Öt nap alatt nem lehetséges bő 2200 végpont kialakítása. Hogy nem egyszerű hozzá nem értés állhat a háttérben, arra csak az utal, hogy az újonnan kiépítendő hatszáz végpont telepítésére több hónap határidőt hagytak. Ezt követően az OKM 10 hónapra meghosszabbította az Elender-MatávCom szerződését.

Kakaóbiztos összevonás

A botrány kirobbanása után az OKM megszabadult a Sulinet programtól, beolvasztotta azt az önkormányzatok, szakorvosi rendelők és kórházak, könyvtárak, e-magyarország pontok szélessávú elérését biztosító Közháló programba. Annak viszont a kakaóbiztos számítógépek ügyéről elhíresült, szintén SZDSZ-es Informatikai és Hírközlési Minisztérium volt a gazdája. 2004. tavaszán az immár Euroweb tulajdonban lévő, de Kóka vezette Elender megnyerte a Sulinet hálózat újabb, ezúttal 3(három!) évre és ötezer végpont kiépítésre hivatott tendert, 1,6 milliárd forint értékben. Ősszel Gyurcsány Ferenc felkéri Kóka Jánost, hogy vegyen részt a kormányzati munkában.

Irányított közbeszerzés

Szintén 2003 májusában derült fény arra az esetre, hogy az Oktatási Minisztérium központilag határozta meg a megvásárolható számítástechnikai termékeket, sőt kijelölte a szállítókat is. Hamar kiderült: a piacon az előírtaknál olcsóbban is be lehet szerezni az eszközöket. Amelyik intézmény így tett, annak vissza kellett fizetnie az így megspórolt összeget, ami az ügyletek tíztől harmincöt százalékára rúgott. Kisebb ellentmondás volt a közbeszerezhető termékek listája és a minisztérium által kiküldött megrendelőlapok között. Amikor a a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága ezt megerősítette a Veszprémi Egyetem gazdasági főigazgatójának kiborult a bili. Az Elender wellness hétvégén is lazító Koltai Péter azt nyilatkozta, hogy azért nem küldték ki, az időközben kijavított megrendelőket, mert „nem akarták még jobban összezavarni” az intézményeket.

Ritalinpótlék

Magyar Bálint szerint bűn lenne megfosztani a gyerekeket a digitális táblák nyújtotta élvezetektől. A digitális tábla még a figyelemhiányos gyerekeket is leköti, színes és szagos. A programra 40 milliárdot szánnak. Racskó Péter a Sulinet programiroda volt vezetője, a kenesei víkend egyik résztvevője, jelenleg a digitális táblák értékesítésben érdekelt APERTUS Távoktatás-fejlesztési Módszertani Központ Tanácsadó és Szolgáltató Közhasznú Társaság ügyvezetője. Eközben bezárnak a falusi iskolák, több tízezer gyermek kerül hátrányos helyzetbe. Móra Ferenc „tanyasi kisiskolában” és digitális tábla nélkül tanult.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását