2024. május 6. - Ivett, Frida

Amadinda-szilveszter

A Művészetek Palotájában tartja hagyományos, már hetedik szilveszteri koncertjét az Amadinda Ütőegyüttes - közölte Rácz Zoltán, az együttes vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
2007. november 22. csütörtök 13:49 - Hírextra
Rácz Zoltán elmondta, hogy ebben az évben is Presser Gáborral játszanak, ám jelentősen bővül a vendégek köre: fellép például Ránki Dezső és Klukon Edit, zongoraművész házaspár, és 13 éves fiuk, Ránki Fülöp. Mozart ritkán hallható F-dúr, háromzongorás művét játsszák.

Az együttes vezetője megjegyezte: mivel 2009-ben elindul a Zeneakadémia rekonstrukciója, előbb-utóbb mindenképpen új helyet kellene keresniük. Ez az igény találkozott a Művészetek Palotája érdeklődésével, ahová többen is férnek be.

"A Zeneakadémiát változatlanul nagyon szeretjük, de a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem előnye, hogy minden pontjáról jól látni, az ütőhangszeres játék vizuális élménye nem vész el" - tette hozzá.

Mozart F-dúr zongoraversenyét az UMZE kamaraegyüttes kíséri, amely kiegészül a Keller Kvartett két tagjával: a koncertmesteri poszton Keller András ül majd, a csellószólamban pedig a vonósnégyes gordonkása, Szabó Judit.

A kezdésben is újítanak, negyedórával korábban indul a koncert, mint az előző években: 22 óra 45 perckor. Rácz Zoltán azt mondta: eddig minden évben lekésték két perccel az éjféli harangszót, az idén - remélik - az előrehozott kezdésnek köszönhetően nem fognak elcsúszni.

A közönségé az éjfél utáni fél óra, fél 1 tájban azonban visszatérnek a muzsikusok a pódiumra. Először Tömösközi László fiatal ütőhangszeres művészt mutatják be, akit Rácz Zoltán rendkívül tehetségnek tart és meghívta a Zeneakadémiára tanársegédének. Lehet, hogy szilveszterre az ifjú tehetség már a Boulez alapította világhírű Ensemble InterContemporain tagja lesz.

A koncert utolsó negyede Presser Gáboré: ez már szabadabb program, Presser- és LGT-dalok hallhatók az Amadinda és az UMZE előadásában és hangszerelésében.

Rácz Zoltán hozzátette, hogy hamarosan megjelenik egyik legfontosabb munkájuk, a Cage-életműsorozat ötödik darabja CD-n. A hatodikkal valószínűleg 2009-ben válik teljessé a kiadvány. Ez az év egyébként az Amadinda Ütőegyüttes alapításának 25. évfordulója.

Az Amadinda nemezközi színtérre lépése óta jelentős kortárs zeneszerzők komponáltak a kvartettnek, köztük volt John Cage és Ligeti György. A 70. születésnapján, 2006-ban Budapesten járt Steve Reich is ígért új alkotást nekik. A munka jól halad, így az évfordulón budapesti ősbemutatót tarthatnak.

Rácz Zoltán bejelentette, hogy az Örkény Színházban családi-ifjúsági sorozatot indítanak 2008. január 20-án. A négyrészes szériában azután februárban, márciusban és áprilisban is egy-egy vasárnap délelőtt 11-kor és fél 4-kor adnak koncertet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását