2024. április 19. - Emma

Vita a pályázatról

Szakmailag indokolt, hogy pályázatot írjanak ki a János kórházzal összevont és így már három intézményt egyesítő kórház főigazgatói posztjára - nyilatkozta az egészségügyi területet is felügyelő főpolgármester-helyettes szerdán.
2007. november 21. szerda 15:46 - Hírextra

Horváth Csaba (MSZP) az MTI-nek elmondta, hogy a pályázat kiírására várhatóan helyszíni előterjesztést nyújt be a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának csütörtöki ülésén. Hozzátette, hogy a pályázat kiírásáról az ülésig még politikai egyeztetést folytatnak az SZDSZ-szel.

John Emese SZDSZ-frakcióvezető az üggyel összefüggésben csupán annyit közölt, hogy a képviselőcsoport hétvégi feladat-áttekintő tanácskozásán úgy foglaltak állást, hogy nem időszerű a pályázat kiírása.

Horváth Csaba ugyanakkor közölte, hogy a bizottsági ülésig eldől, hogy egyeztetett módon kerül-e ez a kérdés napirendre. Ez úgyis megvalósulhat, ha a János kórház főigazgatója elfogadja a főpolgármester-helyettes által felajánlott rendezési javaslatot. Ezt azonban nem kívánta részletezni Horváth Csaba. Hozzátette, ha nem jött létre politikai egyetértés, az MSZP-frakció majd eldönti, hogy fenntartja-e a pályázat-kiírási javaslatot.

Horváth Csaba leszögezte: számos belső szakmai jelzése van, amelyek súlyos problémákat jeleznek a kórház működésében. Ezek közt csak "egy-egy anomáliát jelez az úgynevezett liftügy és a gázügy, ahol a személyi felelősség elmaszatolása történik". Ettől függetlenül a János kórház nem iskolapéldája a jól működő kórházainknak" - tette hozzá. Rámutatott, hogy a gondokat csak részben okozzák a kórház működési nehézségei, nyilván vannak más problémák is. Ezért "mindenképpen, szakmailag is fontosnak tartanék egy vezetőváltást" - fűzte hozzá.

Horváth Csaba kitért arra is, hogy ha jövő év február végéig kialakul az új fővárosi egészségügyi ellátórendszer, "az átstrukturálja majd a döntési pozíciókat". Mint mondta, előkészületben van egy olyan tervezet, amely szerint létrejön egy Budapest Kórház Rt. Ez a betegek ellátását nem érintené, a kórházak napi működtetési gondjait azonban az új szervezettel levennék az intézményvezetők válláról, akiknek a felmérések szerint jelenleg munkaidejük 70 százaléka megy el a működtetési ügyekre.

A főpolgármester-helyettes kifejtette, hogy ennek a profi, centralizált központnak a létrehozási tervét decemberben terjeszti a Fővárosi Közgyűlés elé. Emlékeztetett rá, hogy a kórházak két éve létrehozott beszerzési központja többé-kevésbé jól működik. Az új, 80 milliárd forint körüli büdzsével gazdálkodó Budapest Kórház Rt. gazdaságilag hatékonyabb, költségtakarékosabb működtetést tenne lehetővé. Ezáltal ugyanis az olyan feladatok, mint az élelmezés és a gyógyszerbeszerzés, vagy a takarítás és az őrzés-védelem is olcsóbbá válhat.

A főpolgármester-helyettes úgy vélte, hogy a jelenlegi központosított beszerzés keretében elért 150-180 millió forintnál többet, egymilliárd forint körüli összeget is megtakaríthatnak majd az új rt.-vel. Ezt a pénzt pedig a betegek ellátásának javítására fordíthatják - hangoztatta.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását