2024. április 18. - Andrea, Ilma

Szülinapos jegesbocs

Ismét kedvenc Knut, s immár csaknem születésnapos. Az elmúlt néhány hónap - csak félig önkényes - "visszavonulása" újból ismét a hírek középpontjába került Berlin kedvenc jegesmedvebocsa, aki egyéves születésnapjának megünneplésére készül. Jobban mondva a
2007. november 20. kedd 10:37 - Hírextra
Mindenesetre Bernard Blaszkiewitz igazgató egyelőre legalábbis nem hajlandó elárulni a részleteket, csupán annyi szivárgott ki, hogy politikusok, művészek és neves közéleti személyiségek egyaránt a meghívottak között lesznek. S természetesen a nagyközönség, amely még mindig a kis mackóból lassan igazi medvévé vált Knut csodájára jár.

A december 5-i születésnap előtti, legfrissebb súlyellenőrzés szerint a medvévé cseperedett korábbi apró kedvenc immár 110 kilót nyom, ami a szakértők szerint komoly "felnőttsúlynak" számít. Szemtanúk szerint játékosságából is vesztett valamit, öntudatosabb, rátartibb és kissé vadabb lett, de - mint mondják - ez a korral jár. Bundája vakítóan fehér, hosszabb lett, kedves kis pofija azonban keveset változott.

Ami a vadságot illeti, az viszont már annyira komoly, hogy "mostohaapját", korábbi állandó játszótársát, Thomas Dörfleint is igyekeznek eltiltani tőle, amit az ápoló nem nagyon akar tudomásul venni. Etetés közben a Knuttal együtt híressé vált Dörflein ugyanúgy akar játszadozni, incselkedni parányi bocsként megszeretett kedvencével, ahogy az kezdettől fogva, egészen az elmúlt hetekig tette. Dédelgeti, simogatja, kezét a szájába teszi, de - mint figyelmeztették - lassan csoda, hogy ki is tudja húzni onnan.

Értesülések szerint az állatkert igazgatója olyan mértékben zokon vette Thomas Dörflein "engedetlenségét", hogy csaknem elrendelte kettejük állandó szétválasztását. Végül azonban megesett a szíve, s kompromisszumot kötöttek, legalábbis egy időre. Dörflein etetheti korábbi "kis maciját", de a régi kényeztetésnek vége.

Mint ahogy Berlin központi állatkertjében is vége a napi "Knut-shownak", elsősorban a gyerekek nagy bánatára. Igaz, még így is nagyobb a tolongás háza táján, s különösen azt élvezik, amikor az udvaron hempereg és játszik. De ez a Knut már nem az a Knut, s ezt Dörfleinnek is tudomásul kell vennie.

A közelgő születésnap azonban most mégis a régi Knutot állítja a középpontba. És készülnek a filmesek, az édességgyártók, a játék- és kulcstartókészítők, valamint a macis trikók előállítói is, emlékezve arra, hogy az utóbbiakból hatalmas mennyiség fogyott. Továbbá arra számítva, hogy az egyéves születésnap - legalábbis Knut esetében - nemcsak hatalmas ünnep, hanem egyben óriási üzlet is lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását