2024. április 19. - Emma

Interpellációk

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Baumag-ügyben interpellált. Azt kérdezte a pénzügyminisztertől, hol tart az ügyben általa elrendelt vizsgálat, illetve ha az megállapítja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felelősségét, milyen követ
2007. november 19. hétfő 18:30 - Hírextra
Erre válaszolva Veres János úgy fogalmazott: nem a felügyelet csapott be embereket, fizetniük a vétkeseknek kell. A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy egy elsőfokú bírósági ítélet kimondta: a magyar állam felelőssége nem állapítható meg a kérdéses ügyben.
Az interpellációra adott választ Herényi Károly nem, az Országgyűlés viszont elfogadta.
A fideszes Kovács Zoltán interpellációjában arról beszélt, hogy idén még nem jelentek meg a panelfelújítási pályázatok. A képviselő arra volt kíváncsi, mikorra várható ezeknek a pályázatoknak a kiírása, illetve a panelházakban élők mekkora összegre pályázhatnak.

Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára válaszában a kormány egyik legsikeresebb programjának nevezve a panelprogramot úgy tájékoztatott: a 2008-as költségvetésben 10 milliárdos nagyságrendben állnak rendelkezésre a panelházak felújítására fordítható összegek.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a támogatást többek között az épületek hőszigetelésére, épületgépészeti és homlokzatfelújítási munkákra lehet fordítani. Az államtitkár hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy idén nem folytatódott a panelprogram, továbbá jelezte azt is: 400 ezerről 500 ezer forintra növelik a lakásonkénti támogatás összegét.

Ezt a választ Kovács Zoltán nem fogadta el, a képviselők többsége azonban megszavazta.
A vasúti mellékvonalak sorsával kapcsolatban interpellált Vincze László (Fidesz), aki felszólalásában konkrétan a 147-es, Szentes és Csongrád környéki vonal sorsáról beszélt. Mint mondta, a reggeli órákban az itt közlekedő vonatok tele vannak, a vonal megszüntetése esetén sokan állás nélkül maradnának.

Az ellenzéki képviselő szerint a vasúti szolgáltatás állampolgári jognak tekinthető. Vincze László a vonal további sorsának firtatása mellett azt is megkérdezte a gazdasági és közlekedési tárca államtitkárától, érez-e felelősséget a vasúti szárnyvonalak megszüntetése miatt.
Garamhegyi Ábel válaszában mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a minisztériumnál nem a vonalak bezárását és megszüntetését tervezik, hanem arról folyik vita, indokolt-e a központi hálózatban tartani 38 vasútvonalat.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára ezt követően közölte: a helyközi közlekedés szolgáltatása állami feladat. "Ellátatlan település nem maradhat" - tette hozzá az államtitkár hangsúlyozva azt is: nem akarnak vasútvonalakat megszüntetni, hanem az érintettekkel a szolgáltatóváltásról folynak az egyeztetések.

Garamhegyi Ábel a 147-es vonal sorsáról szólva úgy tájékoztatott: egyelőre nem volt javaslat a térségi üzemeltetésre.

Személyes felelősséget akkor éreznék, ha a szakmai érveket nem hallgatnánk meg - zárta válaszát az államtitkár.

Vincze László nem fogadta el Garamhegyi Ábel válaszát, az Országgyűlés azonban igen.
A fideszes Babák Mihály annak kapcsán interpellált, hogy - mint mondta - tavaly a Miniszterelnöki Hivatalban (MeH) 4,8 millió forint volt az egy alkalmazottra jutó éves bér.

A Fidesz képviselője úgy fogalmazott: a MeH-ben a társadalmi igazságosságot megkérdőjelező magas fizetéseket osztogatnak, miközben az országban reálbércsökkenés ment végbe.
Szetey Gábor személyügyi államtitkár az interpellációra válaszolva fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a MeH-ben 22 állami vezető és kormánybiztos van, ezért lehet magasabb a hivatalban dolgozók bére.

Az államtitkár ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem az ott dolgozóknak kell szégyenkezniük emiatt, mert időközben a képviselői költségtérítés átalakítását éppen a Fidesz akadályozza.

Babák Mihály nem fogadta el az államtitkári választ, a képviselők azonban megszavazták.
Szatmáry Kristóf (Fidesz) Gazdaságfejlesztés Széchenyi nélkül című interpellációban arról érdeklődött, mi lesz a történelmi személyiségről elnevezett vállalkozásfejlesztési kártya sorsa 2008. január 1-jétől.

Miért nem támogatja jövőre a kormány a legsikeresebb hazai vállalkozásfejlesztési programot? - kérdezte a fideszes képviselő. Interpellációját úgy folytatta: talán azért, mert nem tud beleszólni a hitelek elosztásába.

Az interpellációra válaszoló Garamhegyi Ábel elmondta, a kormány biztosítja a kis- és közepes vállalkozások változatlan kamattámogatását, emellett lesz Széchenyi-kártya II. is.
Szatmáry Kristóf ezt a választ nem fogadta el, a képviselők többsége viszont igen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását