2024. április 19. - Emma

Szabadi Béla nyílt levelet írt

Dr. Szabadi Béla volt kormánytag és országgyűlési képviselő nyílt levelet intézett Franco Frattinihez, az Európai Bizottság alelnökéhez, igazságügyi biztosához. A levél teljes terjedelemben már olvasható a politikus honlapján.
2007. november 17. szombat 07:56 - Hírextra

Dr. Szabadi Béla a kialakult és elképesztőnek tartott állapotok miatt kéri Frattini úr vizsgálatát és mielőbbi intézkedéseit. Mint írja: evidencia volt számára, hogy csak felkészülten kerülhet sor az EU- bővítésére, de ha nem, az EU kikényszeríti a felzárkózást. Új korszakot remélt: a jogokban és a lehetőségekben ugyanazt garantálják a magyar polgárok számára, mint a már csatlakozott országok lakosainak. Az emberi jogok, a törvény előtti egyenlőség, a tisztességes eljáráshoz való jog ugyanúgy megilleti minden polgárunkat.

Frattini biztos területén – szabadság, biztonság és igazságszolgáltatás – ez különösen fontos követelmény. Közel fél évszázadon át az igazságszolgáltatás – még a késő Kádár-korban is – és főleg a kiemeltnek tartott ügyekben utasításokra szolgáltatta a jogot. (Nem az igazságot.) E korszak legsötétebb fejezetét a koholt vádakra alapozott koncepciós perek alkották: az államhatalom az "igazságszolgáltatást" használta fel politikai ellenfelei tönkretételére, fizikai és erkölcsi megsemmisítésére.

Reményeink nem teljesültek, sőt visszazuhantunk az állapotokban. Évtizedekkel ezelőtt került sor utoljára koncepciós perekre. Az, amit Moszkvában a ’30-as években, Magyarországon a ’40-es években, majd az 1956-os forradalmat követően tapasztalhatott a világ. De most már Magyarország az EU tagja. A tagállamok nagykövetségei és Budapesten akkreditált tudósítói észrevehették, hogy 2001-ben, még a csatlakozás előkészítése idején, diktatúra kiépítése kezdődött, az igazságszolgáltatást vetették be közvetve egy párt kiiktatására. Dr. Szabadi Béla ellen ebben az évben kezdődött koncepciós eljárás, annak minden jellegzetességével. Egyebek között démonizálással, a "nép ellensége" elleni gyilkos erejű lejárató kampánnyal. Kínzással és más atrocitásokkal. Hamis tanúk állításával. Üvöltöző bíróval, aki így elmélkedik arról, milyen vezető volt a vádlott. Az előzetes letartóztatás előrehozott büntetésként való alkalmazásával. Előre eldöntött előzetes letartóztatással és ítélettel. A vádpontok szüntelen átminősítésével, amire még az ítélethirdetés napján is sor került: bevallottan azért, hogy Dr. Szabadi Bélát el lehessen ítélni. Szokványos cselekmények kriminalizálásával, koholt vádakkal. A hatalom által elkövetett durva törvény- és alkotmánysértésekkel.
A hatalmi küzdelem új nyitányáról van szó, a módszer ki van találva, bármikor bevethető. Hogy ne így legyen, ki kell küszöbölni az alkalmazását lehetővé tevő strukturális problémákat. A felvetett kérdés már ezért is közügy.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását