2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Exkluzív interjú Gyárfás Tamással - HANGOSHÍR!

"Egész életemben lelkifurdalásom lenne, ha Kovács Ágnes felett a MÚSZ törne pálcát, hiszen közel egy évtizede a büszkeségünk" - nyilatkozta Gyárfás Tamás az MTI-nek.
2007. november 16. péntek 16:57 - Hírextra
Gyárfás Tamás, Fiala János KeljFelJancsi műsorában nyilatkozott az elmúlt napok eseményeiről és a tegnapi döntésről.

Pont FM: Ha ki kéne valamit emelned ebből a történetből, akkor mi lenne az? Nem kérem, hogy meséld el, hiszen ma Magyarországon szerintem többen tudják, hogy ki Kovács Ágnes, mintazt, hogy ki Gyurcsány Ferenc.

Hajózni muszáj, meg vizelni, ha az ellenőr ezt követeli. Nincs az a Roger Moore vagy Tony Curtis, vagy akárki, aki ebben eltéríthet.

Pont FM: Tamás, ha te ezt tudod, akkor hogy létezik, hogy Turi György és Kovács Ágnes ezt nem tudták?

Erre az a sajnálatos válasz, hogy ezt tőlük kell megkérdezni. Nincs ügy, ha pisil, mert általános meggyőződés, hogy a doppingvizsgálatra sor került, amikor mi értesítést kaptunk november 8-án.

Pont FM: Te az úszószövetség elnöke vagy. Eddig az időpontig nem tudtál semmit a dologról?

Nem tudtam, és ez mutatja azt, hogy Ági minden bizonnyal vétlen. Feltehetően még a doppingellenőrök szemében is, hiszen más a jog és más a tisztán látás. Valószínűleg fel sem merült bennük, hogy az a két kedves hölgy nem fogadta el az érvelésüket. Ági azt hitte, hogy a sok siker után az UNICEF nagykövete tisztség is egy újabb kihívás, és boldog volt. A MACS a sportolókért van, hogy tisztán versenyezzenek.

Pont FM: Azt mondod, hogy a MACS betartotta a szabályokat, de egyáltalán nem volt humánus?

Nem, én azt mondom, hogy maximálisan szabályos volt, szakszerű, támadhatatlan és nekem mégis valami hiányzik. Mert itthon vagyunk.

Pont FM: A kérdés az, hogy számon lehet-e kérni a MACS-on, hogy így járt el?

Nem. Ha a bürokráciát, szabályokat nézzük, akkor igenis jól jártak el. Tudom azt, hogy milyen fontos a tevékenységük, ettől nekem mégis hiányérzetem van. A jövőben még inkább támogatni kell, meg kell előzni a bajt. Jobb, ha most van balhé, mint az olimpián. Én azt mondom, hogy azt leplezzék le, aki valóban doppingol, és ne azt, aki helytelenül viselkedik.

Pont FM: Hogy fog a WADA dönteni?

Én utálok tippelni, de nagyon rosszul állunk.

Pont FM: Min múlik?

Azon, hogy kinek hisznek.

Pont FM: Te ott leszel ezen a tárgyaláson?

Én mindenhol ott leszek, ahol lehet valamit tenni a sportolóért.

Pont FM: Milyen lelkiállapotban fog így indulni a debreceni versenyen.

Nem tudom, nem vagyok pszichológus, de biztos, hogy nem örömteli.
Forrás: Pont FM 88.1 Rádió
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását