2024. március 28. - Gedeon, Johanna

327 eljárás döntő többségét megszűntették

A 2006. szeptemberi-októberi zavargásokkal összefüggésben indított összesen 327 eljárás kétharmadát megszűntették, 15 ügyben még mindig nyomoznak, eddig 17 ügyben született jogerős ítélet de több eset még bírósági szakban van - derül ki a Legfőbb Ügyészs
2007. november 16. péntek 08:03 - Hírextra

Az adatsorból kitűnik, hogy a tavaly őszi eseményekkel összefüggésben több eljárás indult hivatalos személyek ellen, mint civilekkel szemben. A civilek esetében a 147 ügyből 58-at megszűntettek, két feljelentést pedig elutasítottak. A rendőrök esetében 180 ügy indult, ebből 150 szűnt meg és hét feljelentést utasítottak el.

Jogerős bírósági ítélet eddig csak civilekkel szemben született.

Az adatsorból kitűnik az is, hogy a tavaly őszi eseményekkel összefüggésben indított eljárások több csoportra oszthatók: a rendőrségi nyomozásokra, az ügyészség civil személyekkel illetve hivatalos személyekkel szemben indított nyomozásaira, valamint egy, a Központi Nyomozó Főügyészség által folytatott nyomozásra. Ez utóbbi Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján indult, a párt október 23-i nagygyűlését követően vele szemben alkalmazott rendőri intézkedés miatt. Ez az eljárás még folyamatban van, legutóbb az ügyészség azt közölte: konkrét adat merült fel a politikust bántalmazó rendőr kilétéről.

A rendőrség a tavaly szeptemberi és októberi események kapcsán összesen 40 eljárást indított többek között garázdaság, közérdekű üzem megzavarása, lopás, zsarolás és alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Az eljárások közül 17-et szüntettek meg, például két olyat, amelyeket tömegközlekedési jármű hatalomba kerítése miatt indítottak. Három ügyben még most is nyomoznak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség 107 eljárást indított hivatalos személy elleni erőszak miatt, ezek közül 11 jogerős ítélet született, az ügyek csaknem felét pedig megszüntették. Nyolc ügyészségi nyomozás még folyamatban van civilekkel szemben.

Ugyancsak a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatott nyomozást rendőrök ellen, döntő többségében feljelentések alapján. Az ügyészség mindössze hét eljárást indított hivatalból. A 180 eljárásból 16 vádirat született, négy nyomozás pedig még folyamatban van. A bántalmazás hivatalos eljárásban, illetve jogtalan elsajátítás miatt folyamatban levő bírósági ügyekben jogerős ítéletek nem születtek még, elsőfokú ítéletet csak egy ügyben mondott ki a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa. A rebiszes főtörzsőrmestert nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, amiért október 23-án, a Fidesz-nagygyűlés utáni tömegoszlatáskor egy intézkedés alá vont személy bal kezének harmadik ujját hátrafeszítette és eltörte.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását