2024. április 20. - Tivadar

Nyilatkozzon a BKV

A közvélemény tájékoztatását kérte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes Antal Attilától, a Budapesti Közlekedési Zrt. vezérigazgatójától, miután az elmúlt időben a sajtó többször írt arról, hogy jelentős jegyáremelést, illetve komoly járatritkítást terve
2007. november 15. csütörtök 16:23 - Hírextra

"Budapest lakossága folyamatosan csökken, részben a kiköltözések, részben demográfiai okok miatt. Nő a motorizáció. (...) Mindezekből adódik, hogy a BKV járművein közlekedő utasszám folyamatosan csökken. Ennek ütemét egyelőre megállítani nem lehet, legfeljebb lassítani tudjuk" - áll a főpolgármester-helyettes Antal Attilának írt levelében, amelyben nyomatékkal kérte a BKV első számú vezetőjét, hogy a várható változásokról tájékoztassák a közvéleményt.

A BKV vezérigazgatójának küldött levelében Hagyó Miklós azt is kifejtette, hogy "az átalakítás során különösen nagy hangsúlyt kell kapnia a párhuzamosságok kiszűrésének, a kötött pályás közlekedés elsődlegességének, a munkába és iskolába járás megkönnyítésének (például egy új felfogású gyorsbusz-rendszer, gerincvonalas rendszer kialakításával, az átszállási körülmények javításával)".
A főpolgármester-helyettes csütörtökön a távirati irodának nyilatkozva is hangsúlyozta, hogy a BKV járatainak közlekedését rögzítő paraméterkönyv legutóbbi módosítása óta a közlekedési vállalat szolgáltatásait igénybe vevők száma mintegy 10 százalékkal csökkent, míg az ellátottság változatlan maradt, sőt kis mértékben nőtt is.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) csütörtökön közleményben emlékeztetett arra, hogy Demszky Gábor főpolgármester szerda este az Inforádióban "a BKV költségeinek drasztikus megugrásáról, a társaság költségeinek idei 108-ról jövőre 122-125 milliárdra várható növekedéséről beszélt, és szót sem ejtett arról: korábban járatritkítás nélkül vállalta Hagyó Miklóssal és Antal Attilával együtt a BKV nullszaldóssá tételét".

A BKV költségvetéséről szólva Hagyó Miklós a távirati irodának azt mondta: a közlekedési társaság működési költsége 2006-ban 106 milliárd forint körül alakult, ez idén várhatóan 116-118 milliárd forintra emelkedik. A szocialista politikus hozzátette: a működési költségek az átalakítás nélkül érnék el a 122-125 milliárd forintot. Szerinte a társaság idén 8,2 milliárd forintot takarít meg, ugyanakkor további 5-7 milliárd forint kellene ahhoz, hogy a BKV költségei és kiadásai egyensúlyba kerüljenek. Ehhez vagy a BKV támogatásának növelésére, vagy a költségek csökkentésére van szükség.
A szocialista politikus a VEKE közleményében említett 9-es és 106-os autóbuszt érintő a járatcsökkentésekkel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: az járatcsökkentés előkészítése szakmai feladat, ezért az egyes viszonylatokat érintő változások részleteibe nem menne bele. Hozzátette: az előkészítés során az Európai Közösségek Bizottsága által idén szeptemberben elfogadott, a városi közlekedésről szóló úgynevezett Zöld Könyvet is figyelembe veszik.

Regőczi Miklós, a BKV kommunikációs és értékesítési vezérigazgató-helyettese az MTI-vel közölte: a BKV külső szakmai szervezetek által jóváhagyott dokumentumának társadalmi, politikai és civil vitája hamarosan megkezdődik, ennek során minden előremutató és értelmes észrevételt szívesen várnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását