2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A krízist hiányolta a Ferrarinál

Ross Brawn azért lett a Ferrari helyett a Honda csapatfőnöke, mert a maranellói csapat "nincs krízisben", ezért az ottani munka unalmasabb lett volna, mint kivezetni a gödörből a japán istállót.
2007. november 13. kedd 16:12 - Hírextra
A kihívás miatt vállalta el a Honda csapatfőnöki posztját a Ferrari egykori sikerkovácsa, Ross Brawn.

A brit mérnök, aki 1999 és 2004 között technikai igazgatóként hat konstruktőri és öt egyéni világbajnoksághoz segítette a Ferrarit, volt csapatával is tárgyalt a visszatérésről, de Kimi Räikkönen elsősége miatt meggondolta magát.

"A tény, hogy a Ferrari nincs krízisben, kevésbé vonzóvá tette az ajánlatukat. Jól szerepeltek, és a jövőben is jól fognak, mivel remek csapatszerkezetet építettek fel. Az én feladatom mostantól az, hogy legyőzzem őket" - idézi Brawnt a Reuters.

Az 52 éves mérnök ugyanakkor nem tagadta, hogy privát okai is voltak döntésének. Elárulta: "Úgy éreztem, a Ferrarinál nem találnék elég kemény kihívást, de a személyes megfontolások is szerepet játszottak. Miután egy évet ismét Angliában töltöttem, és újra megismertem a családomat, csak különleges körülmények között tértem volna vissza a Ferrarihoz."

Brawn a 2006-os szezon után, Michael Schumacher visszavonulásakor vett ki egyéves szabadságot, de immár tűkön ülve várja, hogy november 26-án megkezdje a munkát a Honda kötelékében.

"A 12 hónapos pihenés alatt elgondolkodhattam róla, mit is élvezek az autóversenyzésben. És rájöttem: már nagyon hiányzik. Hiányzik a sport, hiányzik a csapatmunka, és hiányzik az érzés, hogy tagja vagyok emberek egy csoportjának, akik egy roppant nehéz feladaton dolgoznak, de ha elvégzik, az rendkívül kielégítő" - fogalmazott.

Brawn, aki hétfőn látogatta meg először a Honda brackley-i gyárát, elárulta: fizetése teljesítményfüggő lesz, de elég erősnek látja az istálló anyagi helyzetét és szakembergárdáját ahhoz, hogy az élmezőnybe vezesse az idén mindössze 6 pontot gyűjtő csapatot.

"Lehet, hogy szerencsénk lesz, és hamar kikászálódunk a gödörből, lehet, hogy tovább fog tartani. De az itteni erőforrások bármivel felveszik a versenyt, amivel eddig találkoztam" - szögezte le a stratégaként is elismerést szerző szakember.

A Hondaeddig csapatfőnöke, Nick Fry vezérigazgatóként továbbra is az istállónál marad, és üzleti ügyekkel fog foglalkozni. A csapatfőnöki posztra kinevezett Brawn előtt már több neves mérnök érkezett a küszködő Hondához, többek között Loic Bigois a Williamstől és Jörg Zander a BMW-től.

A gárda versenyzőpárosa változatlan marad, így Brawn a ferraris évek után ismét együtt dolgozhat Rubens Barrichellóval. Jenson Button, aki a hétvégén távozással fenyegette a Hondát a további sikertelenség esetére, üdvözölte Brawn érkezését, ami "a legjobb dolog, ami az utóbbi időben a csapattal történt."

Forrás: A5.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását