2024. április 19. - Emma

Újjáalakul az MSZP

Az MSZP feloszlatott kiskunhalasi szervezeténél ma tagrevíziót tartanak, majd a regisztrált tagok megválasztják a helyi szervezet elnökségét.
2007. november 10. szombat 10:20 - Hírextra

Az országos etikai bizottság október 13-án oszlatta fel a párt kiskunhalasi szervezetét, majd az MSZP országos elnöksége Szekeres Imre elnökhelyettest bízta meg az újjászervezés felügyeletével.

A választásra azért van szükség, mert Zuschlag János volt szocialista parlamenti képviselőt, az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének korábbi ügyvezető elnökét, az MSZP kiskunhalasi szervezetének korábbi elnökét és nyolc társát bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség alapítványoknak nyújtott állami pénzek szabálytalan felhasználása miatt.

Az előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag János nem mondott le tisztségeiről, de a kiskunhalasi szervezet feloszlatásával párttagsága - összes választott tisztségével együtt - megszűnt.
A rendezvénynek helyt adó kiskunhalasi tiszti klub elé 40-50 fős demonstrációt jelentettek be, amit a rendőrség tudomásul vett.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását