2024. május 6. - Ivett, Frida

40 éves a Rolling Stone

Ezen a hétvégén van a Rolling Stone magazin 40. születésnapja. A megkerülhetetlen, ám nem tévedhetetlen rockzenei szaklap első száma 1967. november 9-én jelent meg, címlapján John Lennon fényképével.
2007. november 10. szombat 09:23 - Hírextra

A lapot Jan Wenner, a jelenlegi főszerkesztő és kiadó indította el Ralph J. Gleason zenekritikussal együtt San Franciscóban. Székhelyét közel tíz év után New Yorkba tette át. Azokban az időkben egészen másképpen nézett ki a lap: kifejezetten újságszerű és nem magazin jellegű volt a külseje. Tartalmilag is változott természetesen a négy évtized alatt, de változatlanul. olvasnivalókban gazdag, könnyűzenei - elsősorban rockzenei - szaklapról, van szó, amelyben a bulvár és a politika iránt érdeklődők számára is találnak maguknak érdekes írásokat. Mindehhez rendkívül gazdag képanyag jár "körítésül". A lap ugyan az ellenkultúra közvetítését tartotta elsődleges céljának, ám hagyományos újságírói eszközökkel, kerülve a túlzott radikalizmust.

A kéthetente megjelenő Rolling Stone tavaly lépte át az 1000. nyomtatott lapszámot. Különlegesen gazdag volt a jubileumi lapszám, világszerte egy-kettőre elfogyott az újságos standokról, Magyarországon nem sok embernek jutott belőle. Alapnak több külföldi mutációja is létezik, - kevesen tudják, hogy orosz, kínai és török kiadása is van.

. A zenészeken kívül filmsztárok, politikusok - köztük Jimmy Carter és Bill Clinton - sportolók kerültek a címlapra. A politikusok cikkeket is írtak. A Rolling Stone szerkesztői-cikkírói olykor élesen bírálták a kormányzatot - még listát is állítottak össze a tíz legrosszabb politikusról.

A milleniumi példány címlapját egyébként olyasféle stílusban komponálták meg, mint a Beatles Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Bandét

Felsorolhatatlanul sok közreműködővel dolgozott a magazin, s az évek során óriási volt a fluktuáció a szerkesztők és a szerzők körében.

A zenészek felsorolása külön cikket tenne ki - köztük volt Miles Davis a Beatles és tagjai (mintegy harminc alkalommal), a Rolling Stones és tagjai szintén többször, azután Ray Charles Bob Dylan, Jimi Hendrix, a Pink Floyds és természetesen a fiatal(abb) sztárok sokasága Christina Aguiilera, Eminem, a Maroon Five, a Red Hot Chili Peppers.

Az újság rangjához és színvonalához méltóan emlékezett meg a rock and roll keletkezésének ötvenedik évfordulójáról. Külön lapszám emlékezett meg a műfaj 50 legfontosabb pillanatáról, az ötven, majd 100 halhatatlanjáról, a legjobb száz gitárosról. Külön kiadványban összesítették évekkel ezelőtt a minden idők 200 legjobb albumát, majd az évforduló kapcsán az 500 legjobb albumról, az 500 legjobb dalról is készült összesítés. Természetesen ezek a rangsorok vitára adnak alkalmat, de mégiscsak orientálták az olvasókat.

Különszámok emlékeztek a rock a könnyűzene nagy halottaira Ray Charlesra, James Brownra, George Harrisonra, Johnny Cashre és másokra.

A Rolling Stone helyet talált magának az internet világában is. Honlapja tartalmilag igen gazdag, a cikkek mellett zenészportrék, lemezértékelések olvashatók itt, hibája, hogy nem elég friss .hiába a gyorsabb internet, nagyon sokan ma is szívesebben lapozgatják a testes lapot.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását