2024. március 29. - Auguszta

Szanyi: pénz kell a mérésalapú távfűtéshez

Állami segítségre is szükség lenne az Öko-program révén megvalósítható szabályozható és mérésalapú távfűtéshez Budapesten. Erről Szanyi Tibor, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön az MTI-nek.
2007. november 8. csütörtök 18:14 - Hírextra
A fővárosban a program mintegy 20 milliárd forintba kerülne, és Budapest azt szeretné, ha ebből 10 milliárd forintot átvállalna az állam - mondta a kormánypárti politikus annak kapcsán, hogy a Fővárosi Közgyűlés novemberben foglalkozik a jövő évi közszolgáltatási tarifákkal, a távhődíj mellett a szemét- és vízdíjjal, illetve a BKV-tarifákkal.

Szanyi Tibor szerint a Öko-program akkor lesz hatékony, ha a kormány is segít, mivel az államnak szolidárisnak kell lennie azokkal az emberekkel, akik akaratukon kívül kiszolgáltatottak egy pazarló távfűtési rendszernek.

Az országgyűlési képviselő közölte: a szabályozható és mérésalapú távfűtés a lakosoknak nem kerülne semmibe, az átalakítás költségeit a Főtáv előlegezné meg. A fűtés átalakításával 4-5 ezer forintot takaríthatnak meg az ottlakók - folytatta -, a megtakarítás összege azonban nem lesz teljes egészében az övék, mivel az átalakítás költségeit tíz év alatt részleteiben vissza kell fizetniük a Főtávnak.

Szanyi Tibor elmondta, jövőre várhatóan nem emelkedik a távfűtés díja, sőt valamelyest csökkenhet is.

Hozzátette, eddig a távfűtési számla fele alapdíjból, fele energiadíjból állt, de január 1-től a számla 30 százaléka lesz az alapdíj, míg 70 százaléka a hődíj. A hődíjon így többet lehet spórolni - jegyezte meg.
Szanyi Tibor kitért arra, továbbra is fenntartja azt a javaslatát, hogy a távfűtési alapdíj kedvezőbb, 5 százalékos áfakulcs alá tartozzon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását