2024. május 11. - Ferenc

Debrecenben a szlovák vezérkari főnök

Példaértékűnek nevezte a szlovák-magyar katonai együttműködést a két ország vezérkari főnöke; Lubomir Bulik vezérezredes és vendéglátója, Havril András vezérezredes csütörtökön Debrecenbe, az 5-ös számú Bocskai István Lövészdandárhoz látogatott.
2007. november 8. csütörtök 15:45 - Hírextra
A kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Lubomir Bulik - miután megtekintette a dandár haditechnikai bemutatóját - az MTI tudósítójának elmondta: vezérkari főnökként ez az első látogatása a Magyar Honvédségnél.

A tábornok szólt arról, hogy Szlovákiában 2002-ben kezdődött a hadsereg átalakítása, amelynek legjelentősebb állomásaként 2006-tól megszüntették a kötelező sorkatonai szolgálatot, és önkéntes, profi haderőt építenek.

Lubomir Bulik elmondta azt is, hogy a szlovák és a magyar katonák számos külföldi misszióban példaadó módon együtt dolgoznak. Például Koszovóban a KFOR keretében találkoznak, de együtt teljesítenek szolgálatot Cipruson és Afganisztánban is.

A szlovák vezérkari főnök arra a kérdésre, hogy a hadseregek kapcsolatában érzékelhető-e az utóbbi hónapokban a két ország között kialakult politikai feszültség, határozott nemmel válaszolt.
"Semmifajta nyitott kérdés nincs a két ország honvédsége között" - tette hozzá a tábornok.
Mindezt megerősítette Havril András, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke is. "Példaértékű a kapcsolat a magyar és a szlovák katonák között" - mondta, megjegyezve, hogy ezt más nemzetiségű parancsnokok is jelezték nekik.

A szlovák vezérkari főnök ezúttal is utalt arra a szolidaritásra és segítségnyújtásra, amit az emlékezetes hejcei repülőgép-baleset során a Magyar Honvédségtől kaptak. A Szlovák Köztársaság minden állampolgára emlékezik erre - tette hozzá.

A debreceni Bocskai dandár háromezer katonája közül csaknem kilencszáz vesz részt az idén külföldi misszióban. A legtöbben, mintegy hatszázan a Balkánon teljesítenek szolgálatot, ötvenegyen Afganisztánban vannak.

A Tisza műszaki zászlóaljban magyar-szlovák-román és ukrán katonák vesznek részt, de jelentkezett a zászlóalj kötelékébe a szerb hadsereg is - mondta az MTI-nek Kovács József dandártábornok, a Bocskai dandár parancsnoka.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását