2024. május 11. - Ferenc

A Jahn Ferenc kórház fizet

Egy három évvel ezelőtti halottcsere miatt több millió forint kártérítést kell fizetnie a Dél-pesti Jahn Ferenc kórháznak kegyeletsértés miatt. A Fővárosi Bíróság szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítélete szerint az egészségügyi intézmény megsértette
2007. november 8. csütörtök 07:01 - Hírextra
A család öt tagját képviselő ügyvéd emlékeztetett arra, hogy sem a rendőrségi eljárás, sem pedig a kórház belső vizsgálata nem hozott eredményt; azóta sem derült ki, ki cserélte el a holttesteket.
A cserét a család csak a ravatalnál vette észre. Utólag az derült ki, hogy a kórház patológiai osztályán valaki a boncolást követően három elhunyt ember azonosító céduláját összecserélte.

Mikófalvi Gábor közölte: a szerdai ítélet helybenhagyta a Fővárosi Bíróság korábbi, első fokú ítéletét. Ez utóbbiban a bíróság megállapította: azzal, hogy a kórház a hozzátartozóknak egy másik elhunyt holttestét adta ki, és hogy a rokon testét elhamvasztatta, megsértette a néhai emlékét, és a hozzátartozók kegyeleti jogát.

A bíróság az öt hozzátartozónak személyenként vagyoni és nem vagyoni kártérítést is megítélt. Arról, hogy a rokonok összesen mekkora kártérítési összeget kaptak, a jogi képviselő - mivel erre a hozzátartozók nem hatalmazták fel - nem nyilatkozhatott a távirati irodának. A jogerős ítélet szerint a kórháznak felperesenként 500 ezer és másfél millió forint közötti összegű nem vagyoni kártérítést kell fizetnie a vagyoni kártérítés és a kamatok mellett.

A kórháznak az ítélet rendelkező részét két országos napilapban is közzé kell tennie.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását