2024. április 18. - Andrea, Ilma

Nem támogatják az összevonást

A győri önkormányzat tulajdonosi bizottsága nem támogatja a városi tulajdonban lévő cégek holdingba történő összevonását és elutasítja az érintett cégek teljes vagy részleges privatizációjára irányuló kísérleteket - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Horv
2007. november 7. szerda 15:07 - Hírextra
Borkai Zsolt polgármester reagálásában az MTI-nek elmondta: a város érdekeit szolgálja az összevonás, a holdingban ésszerűbben és eredményesebben lehetne gazdálkodni a forrásokkal.
Privatizációról pedig szó sincs - szögezte le a város első embere, aki a Fidesz jelöltjeként lett Győr polgármestere, a fideszes többségű önkormányzat élén.

Horváth László sajtótájékoztatóján kijelentette: a győri közgyűlés 15 fideszes képviselője egyhangúlag ellenzi az önkormányzati tulajdonú cégek holdingba szervezését és a privatizáció mindennemű szándékát elutasítja.

"Akik holdingot szeretnének, azok a privatizáció első lépcsőjét akarják megtenni" - vélekedett Horváth László.

Hozzátette: a Fidesznek központilag is deklarált véleménye, hogy elutasítja az állami és az önkormányzati cégek privatizációját.

A bizottsági elnök, aki egyben az önkormányzat Fidesz-frakciójának tagja, a sajtótájékoztatón feltette a kérdést: elhihető-e a polgármesternek, hogy nem akar privatizálni, amikor a KDNP győri szervezetének programjában az önkormányzati cégek privatizációja szerepel, s a program egyik készítője a KDNP-s Ottófi Rudolf, a polgármester első helyettese.

Horváth László tájékoztatása szerint a tulajdonosi bizottság kedden hat igen és egy tartózkodás mellett úgy foglalt állást, hogy nem támogatja a győri tulajdonban, illetve résztulajdonban lévő gazdasági társaságok holdingba, vagy más gazdasági társaságba történő összevonását. A tartózkodó KDNP-s volt - jegyezte meg.

Egyhangúlag elutasította a bizottság az érintett cégek teljes vagy részleges privatizációjára irányuló mindenfajta kísérletet - hangoztatta az elnök.

Érvként a debreceni holding működését vetette össze a győri cégekkel. Hangoztatta: az összehasonlítás azt mutatja, hogy Győrött olcsóbb a távhő és a szemétszállítás díja, mint Debrecenben. A debreceni gazdasági mutatók azt bizonyítják, hogy nem szabad holdingba összevonni a társaságokat - vonta le a következtetést Horváth László.

(Debrecenben Kósa Lajos fideszes politikus a polgármester, a képviselő-testületben is többségben van a Fidesz.)

Borkai Zsolt polgármester az MTI megkeresésére az elhangzottakra reagálva kijelentette: a közgyűlés elé terjeszti a győri cégek összevonásának tervezetét. Nem mérlegeli, hogy esetleg leszavazzák, mert meggyőződése szerint az összevonás városi érdekeket szolgál.

Elmondta: az önkormányzat Fidesz-frakciója nem tájékoztatta arról, hogy elutasítja a holding ügyét, de bízik benne, hogy a város érdekét szem előtt tartó képviselőkben szövetségesre talál.

A polgármester gerjesztett hangulatkeltésnek tartja, hogy a privatizációt belekeverik az ügybe és így próbálnak hatni a képviselő-testületre, holott "privatizációról (...) nincsen szó". Az ellenzők indítékaival összefüggésben annak a reményének adott hangot, hogy nem önös érdek, honoráriummal járó igazgatósági, felügyelőbizottsági helyek féltése játszik ebben közre. Ami a cégvezetőket illeti: szakmai önállóságuk megmarad, csorbul viszont pénzügyi-gazdasági önállóságuk, ha a holding létrejön - mondta a polgármester.

Borkai Zsolt Debrecent hozta példának, ahol a város rendkívül lendületes fejlődésében megítélése szerint jelentős szerepe van a vagyonkezelő holdingnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását