2024. április 18. - Andrea, Ilma

Vizsgálóbizottság Egymásért

342 igen, 2 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett megválasztotta hétfőn az Országgyűlés az Egymásért, Egy-másért Alapítvánnyal kapcsolatos vizsgálóbizottság tagjait. A fideszes Demeter Ervin a testület elnöke, az MSZP-s Tóth Károly pedig az alelnöke.
2007. november 6. kedd 07:36 - Hírextra

Az MSZP-frakcióból Bárándy Gergely, Molnár Zsolt és Wiener György, a Fidesz-frakcióból Cser-Palkovics András és Horváth Zsolt dolgozik majd a bizottságban. Az SZDSZ Gulyás Józsefet, az MDF Csáky Andrást, a KDNP pedig Simicskó Istvánt jelölte tagnak.

A tíztagú bizottság az alapítvány működésének nemzetbiztonsági kockázatait vizsgálja, valamint azt, vettek-e részt állami intézmények és szervezetek az alapítvány korrupciógyanús ügyeiben. Az Országgyűlés még a tavaszi ülésszakban, június végén döntött a vizsgálóbizottság felállításáról két fideszes képviselő, Navracsics Tibor és Demeter Ervin kezdeményezésére. A testület tisztségviselőiről és tagjairól már októberben határoztak volna, de a jelöltek nemzetbiztonsági átvilágítását csak mostanra fejezték be.

Az ügy előzménye, hogy Földesi-Szabó Lászlót, az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány kuratóriumi elnökét és munkatársait áprilisban előzetes letartóztatásba helyezték milliárdos áfa-csalás gyanúja miatt. Szilvásy György akkori kancelláriaminiszter április végén rendelt el vizsgálatot a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, azután, hogy a sajtóban megjelent: a Nemzetbiztonsági Hivatal több munkatársa is érintett lehet az alapítvány ügyében. A bíróság augusztusban megszüntette Földesi-Szabó László és négy társának előzetes letartóztatását. Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el náluk.

Földesi-Szabó László később újságíróknak azt mondta: el tudnak számolni minden pénzzel, alapítványnak nincs semmilyen kötődése a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, a szervezet nem a hivatal fedőszerve.

Forrás: FH
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását