2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Tudomány ünnepe

Az iskola, az oktatás, a tudomány és a gazdaság szorosan összefügg, ez a XXI. század igazi üzenete - hangsúlyozta Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke hétfőn a budapesti Városmajori Gimnáziumban a magyar tudomány ünnepének megnyi
2007. november 5. hétfő 12:38 - Hírextra
"Az a nemzet, amely nem lesz képes összekötni az oktatását, azaz a szellemi tőke újratermelését a kutatással, a fejlesztéssel, az innovációval, annak nem lesz versenyképes gazdasága" - emelte ki Vizi E. Szilveszter annak kapcsán, hogy az idén a magyar tudomány ünnepének fő témája a tudomány és az iskola kapcsolata.

Mint rámutatott, az MTA célja, hogy mindenki számára, "még a politikusok számára is közérthetővé tegye, hogy ez a három összefügg", hogy e három nélkül nincs sikeres Magyarország.

A magyar tudomány ünnepének csaknem egy hónapon át tartó, több mint 400 eseményből álló rendezvénysorozata az idén "A tudomány iskolája" címet viseli.

Az MTA 1997 óta emlékezik meg a magyar tudomány ünnepéről. Az Országgyűlés 2003-ban nyilvánította hivatalosan magyar tudomány ünnepévé november 3-át, azt a napot, amikor 1825-ben Széchenyi István birtokainak éves jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására.
Forrás: mti
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását