2024. március 29. - Auguszta

Tenisz fogadási botrány

Egy német profi teniszező szerint a Grand Slam-tornákon is gyakran előfordul, hogy előre megbeszélt eredmény születik egy-egy mérkőzésen.
2007. november 5. hétfő 08:02 - Hírextra

A játékos név nélkül, eltakart arccal és eltorzított hanggal nyilatkozott a WDR nevű televíziós csatornának, a szerkesztők a kilétéről annyit árultak el, hogy a világ élvonalához tartozik.

"Engem is kért már meg versenyzőtársam arra, hogy öt számjegyű összeget tegyek fel a sikerére" - hangzott el az interjúban. "A Grand Slam-tornákon is gyakran előfordul, hogy egy-egy meglepő eredmény előtt komoly összegben fogadnak az esélytelenebb teniszező sikerére. Arra is volt példa, hogy a térfélcsere során született megállapodás az éppen következő játék kimeneteléről, így azok jutottak nagy összeghez, akik éppen akkor élőben fogadtak. Sokszor a meccsek előtt az öltözőben egyeztetnek a játékosok és megbízóik arról, hogy melyik találkozón milyen eredmény szülessen, vagy kinek, mikor kell véletlenül megsérülnie és orvosi segítséget kérnie."

A játékos hozzátette: a teniszezők pontosan tudják, hogy melyik versenyen, melyik mérkőzésen születik előre megbeszélt eredmény.

A férfi profi teniszezők szervezete, az ATP eddig az orosz Nyikolaj Davigyenko ellen indított vizsgálatot, aki Sopotban - a gyanú szerint nem véletlenül - sérülésre hivatkozva a harmadik szettben feladta az argentin Martin Vassallo Arguello elleni meccsét.

"Nem lennék normális, ha ilyesmiben részt vennék, jól keresek enélkül is" - reagált Davigyenko. "Igazságtalanul gyanúsítanak, hiszen az ATP orvosa írásban igazolta, hogy a lábam nem volt játékra alkalmas és ezért nem folytathattam az Arguello elleni meccset."

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását