2024. március 29. - Auguszta

Szavazás rockklasszikusokról

A kanadaiak nagyra becsülik rockklasszikusaikat. Ez derült ki abból a szavazásból, amely során 600 zenész, kritikus, lemezlovas és lemezkereskedő választotta ki a száz legkedvesebb hazai albumot.
2007. november 1. csütörtök 16:46 - Hírextra

A voksolást, amelynek eredménye a The Canadian Press című lapban jelent meg, Bob Mersereau szakíró kezdeményezte készülő könyve számára. Aligha meglepő, hogy a műfaj talán legnagyobb kanadai egyénisége, Neil Young vezeti a listát annak ellenére, hogy immár 40 éve Kaliforniában él.

Harvest című, 1972-es albuma a folk- és countryelemekkel tarkított rock egyik modellje azóta is. Övé a 3. hely is, a két évvel korábban született After The Gold Rush-sal, és a 100-as listán még további hat lemezzel szerepel a 62 éves, ma is töretlenül aktív ontariói óriás.

A második helyre Joni Mitchell, a kanadai zene költőként és festőként is elismert nagyasszonya került, aki 1969-ben vált világszerte ismertté Woodstock című dalával, amelyet bánatában írt, mivel az akkor még kezdőnek számító énekesnőt nem hívták meg a nagy fesztiválra. Alig két évre rá már mérföldkövet alkotott egyedi hangzású, folkalapú zenéjével, a Blue-val, ez lett a kanadai kedvenclistán ezüstérmes. A 4.-nek szintén jelentős szerepe van a rocktörténetben: a Bob Dylan kísérőzenekarából kinőtt The Band "Music From Big Pink" című, 1968-as lemeze annak idején azzal okozott szenzációt, hogy teljesen elütött az akkor divatos rockirányzatoktól. Második albumukkal, amely csak a "banda" nevét viseli, megcsípték a lista 7. helyét is.

Ötödiknek a The Tragically Hip együttes 1992-es Fully Completely-je futott be, míg a 6. a magyar ősöket is felmutató Alanis Morissette, aki 1995-ben a Jagged Little Pill-lel átértelmezte a "női rockot". A 8. helyen áll az elmúlt évek egyik szenzációja, az 1970-es évek hangzását modernizáló Arcade Fire 2004-es bemutatkozó lemeze, a Funeral. A több mint 30 éve működő Rush progresszív hardrock trió 1981-es Moving Pictures-e lett a 9., míg a Guess Who 1970-es American Womanje a 10. Ez utóbbi címadó dalával vezette először az amerikai toplistát kanadai együttes. Az American Woman ma is nagyon népszerű, több filmben, köztük az Oscar-díjas Amerikai szépségben és a KicsiKémben is felcsendült, de felhasználták különböző reklámokhoz is.

Érdekes módon kimaradt az első tízből Leonard Cohen, igaz, csak hajszálnyira, mert a 11. lett első lemezével, az 1967-es Songs of Leonard Cohen-nel. A lengyelországi zsidó bevándorlók gyermeke akkor már több verseskötettel és két regénnyel tette le névjegyét a kanadai irodalomba, és csak 33 évesen szánta rá magát, hogy addig szűk körben előadott dalait lemezre vegye. Cohen kétféle életműve azóta is párhuzamosan gyarapodik, gyakran össze is fonódik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását