2024. május 8. - Mihály

Törvény sértett az oktatási tárca

Nyílt levélben fordult az oktatási tárca vezetőjéhez a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete (TVOT), a szervezet szerint a szakminisztérium az elmúlt hetekben több, a tankönyvesekre vonatkozó jogszabályt sértett meg.
2007. október 31. szerda 15:27 - Hírextra

Az MTI-hez szerdán eljuttatott nyílt levélben az TVOT tudatos törvénysértéssel vádolja az OKM-t. Kifogásolják többek között, hogy az oktatási tárca rendelete szerint 2007. szeptember 1-jétől csak azok a szakértők bírálhatják el a tankönyveket, akik az erre szolgáló speciális tanfolyamot elvégezték. Ugyanakkor az Oktatási Hivatal olyan szakértőket is felkért erre a munkára, akik nem rendelkeznek ezzel a felkészültséggel.

"Az oktatási miniszter 2007. október 1-jén – a nyáron elfogadott jogszabályt megsértve – a majd csak 2008. január 1-jén életbe lépő törvényre hivatkozva foglalta táblázatba a legmagasabb tankönyvárakat, mert ez – nem titkolt populista-politikai érdekből – jól eladható-magyarázható a laikus közvéleménynek. Mindezt – cinikus módon – úgy tünteti fel, mintha a kihirdetett árkorlát a tankönyvesek egyetértésével jött volna létre" - írják.

Az oktatási tárca az MTI-hez eljuttatott válaszában utalt arra, hogy a 2008/2009-es tanév 2008. szeptember 1-jén indul, majd kifejtette: az érintett tankönyvkiadók a felkészülés, az átmeneti idő biztosítása érdekében hónapokkal korábban megismerhetik a szolgáltatásukat befolyásoló jogszabályokat.

A jövő tanévre szóló előírás azért 2008. január 1-jén lép hatályba, hogy egyértelműen elváljék egymástól a most folyó tanév és a következő tanév tankönyvárképzése. Mint írják, az árképzés a jelenlegi ártáblákat alapul véve 6,5 százalékos emelést tesz lehetővé.

A szaktárca felhívja a figyelmet arra is, hogy a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény az árak alakítása tekintetében a TVOT számára csak véleménynyilvánításra ad lehetőséget. A TVOT véleményét ez év júliusában kikérték. A szervezet a tárca közlése szerint a tankönyvek legmagasabb fogyasztói árának 12,6 százalékos emelésére tett javaslatot. Ugyanakkor a TVOT maga állította, hogy a kiadók mintegy csak 60 százalékban használják ki az ártáblák felső korlátját.

A nyílt levélben a TVOT kitért arra is, hogy az oktatási miniszter idén júniusban törvényben garantálta, hogy 2008. január 1-jétől bármely oktatási programhoz tartozó új információhordozónak (tankönyvnek) ugyanazon a szigorú tankönyvvé nyilvánítási eljáráson kell átmennie, mint a többi tankönyvnek. A bevezetés előtt álló rendeletmódosítás utolsó változata szerint a miniszter megkülönböztetett támogatását élvező – és már eddig is sokmilliárd forint közpénzt elhasználó – SuliNova program tankönyveire ezek a normák 2008-ban nem vonatkoznának. Ezek a szervezet szerint a kettős mérce alkalmazásának, a versenyszabályok megsértésének tipikus esetei.
A szaktárca közlése szerint vélelmezhető, hogy elkerülte a TVOT figyelmét az a jogszabályhely, amelynek értelmében a kiadott oktatási programok alapján kifejleszthető tankönyvekre nyilvános pályázat útján lehet engedélyt szerezni, amelyen bármely kiadó elindulhat.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását